„Aki jól érzi magát egy beteg világban, az vagy maga is beteg, vagy
megvilágosodott."
(idézet az alábbi
írásból)
Van egy kedves barátom, akivel közös téveszmében
szenvedünk: Azt hisszük, megválthatjuk a világot. Mindketten tudjuk, hogy ehhez
önmagunkban kicsik vagyunk, de csak nem nyugszunk, és újra és újra próbálkozunk.
Van még más közös is bennünk: Például hogy egyikünk sem szereti jelenlegi
pártunkat és kormányunkat. (Az előzőt sem, ami azt illeti, mert alapból egészen
másban hiszünk, mint ez választásnak csúfolt vetésforgó a hatalmi elit tagjai
között. De ez egy másik történet.) Így aztán egy ideje azon ötletelünk, hogy csináljunk
már egy jó kis beszélgetéssorozatot, amivel elősegítjük az emberek ébredését és
a rendszerváltást. Többször nekifutottunk a dolognak, de mindig közbejött
valami. Mi tagadás, pártunk és kormányunk is tett róla, hogy elterelje a figyelmünket
világmegmentő céljainkról. Mentenünk kellett a saját irhánkat, ami közben nehéz
nemesebb célokért küzdeni. Ugyebár. Hát ez is közös bennünk.
Miután kicsit nyalogattuk a sebeinket, csak elővett minket
a régi téveszme. Újra nekiugrottunk. Barátom ötlete ezúttal az volt, hogy
készítsünk egy felvételt, amiben majd én (a „szuper lélekbúvár szakember” :-)
meggyőzöm a kedves nézőket arról, hogy belebetegszenek és belehalnak, ha
továbbra is hagyják, hogy ez a bagázs élősködjön rajtuk. Tisztán szakmai
érvekkel alátámasztva. Természetesen. Induljunk ki a krónikus stresszből és
annak káros hatásaiból, ha már ez a téma áll hozzám a legközelebb. De valahogy
megint megrekedt a történet. No, most már komolyan elkezdtem gondolkodni rajta,
mi a fene van itt a háttérben, ami szabotálja a dolgot. Aztán egyszer csak
megvilágosodtam. Az üzenettel nincsen baj: naná hogy belebetegszenek és belehalnak!
Tisztán szakmai érvekkel alátámasztva. Az ébresztés szándéka is oké. Talán még
sikerül is valami ütősebb, érdekes felvételt készítenünk, hogy ne egy újabb unalmas
okosság legyen a sokból. Mi nem stimmel akkor? Hát végül rájöttem, hogy a
szakmai etikám nem engedi, hogy a tudásomat (párt)politikai célokra használjuk
fel. Emlékezzünk csak vissza, hányszor élt/él vissza a hatalom a pszichológia
eszközeivel. Persze mint mindent, ezt is fel lehet használni jó és rossz
célokra egyaránt. Én utóbbihoz sorolom például a reklámpszichológiát és a
tömegek manipulálásának egyéb területeit is. Magánemberként egyébként szívesen
nyilatkozom a kormány ellen. Nem esik nehezemre, hogy elküldjem őket melegebb
éghajlatokra. Nyomós okom van rá a magam példáján, és minden egyéb disznóság
miatt is, amit elkövetnek. És mint szakember arról is szívesen beszélek, hogy
úgy általában milyen káros hatással van a test és a lélek egészségére, ha az ember
egy ilyen beteg rendszerben él, mint amiben mi élünk. De nem keverem a kettőt.
Ha a tudatosodásról beszélek, és próbálok eszközöket adni a fejlődéshez (pl. a
stresszkezeléshez), akkor ott semmi keresnivalója annak, hogy O1KG. (kis gömböcre gondoltam
;-). Nem keverem a politizálást a szakmával. (A rossz értelemben vett
politizálásra gondolok, nem a normális közéleti tevékenységre.) A cél nem
szentesíti az eszközt. Ennyi.
A kevésbé nyomós indokom, hogy miért nem akarok úgy
általában a lelki egészségről, stresszkezelésről beszélni, hogy ezt megtettem
már éppen elégszer, amikor még a SOTE-én dolgoztam, és megtette rajtam kívül
egy csomó másik szakember is. Én sokkal inkább szeretnék most már a kiútra, a
megoldásokra koncentrálni. Persze elkerülhetetlen, hogy ne érintsük az
alapokat, a háttértényezőket, az elméleti tudnivalókat, de ezeket is igyekszem
tágabb kontextusba helyezni, azaz mélyebb összefüggéseket megmutatni, például
az élet többi területével, lásd (környezet)tudatosság, fenntarthatóság. Ezekről
szól ez a blog is.
De visszatérve a politikára és a pszichiátriára, azért van
egy pár dolog, ami újszerű lehet ebben a vonatkozásban, azon a már széles körben
ismert tényen túl, hogy a tartós stressz káros az egészségre.
Jó pár évvel ezelőtt volt szerencsém meghallgatni Vida
Gábor akadémikus egyik előadását. A világban fokozódó hármas válságról beszélt:
gazdasági, környezeti és társadalmi válságról. A három együtt nyilvánvalóan
katasztrófával fenyeget, ez nem vitás. Ami viszont talán nem mindenki számára
egyértelmű, hogy a társadalmi válság az alap: A mindenkori hozzáállásunk
egymáshoz és a világ dolgaihoz, a gondolkodásmódunk az, ami meghatározza a
gazdasághoz és a környezethez való viszonyunkat is. Igaz ez a politikai morál,
a közélet válságára is. Nem lehet tehát ez utóbbi kettő – környezet és gazdaság
– válságát megoldani a társadalmi válság kezelése nélkül. Ezért vallom (újra
csak Izmaelt idézve), hogy ha a világ megmenekül, akkor azt az új szemléletű emberek
fogják megmenteni, és hogy a legfontosabb terület, amin munkálkodni szeretnék, a tudati szint emelése, a szemléletváltás elősegítése. És itt jön a képbe a
pszichiátria/pszichológia/magatartástudomány, ami ehhez további támpontokat ad,
és még fontosabb, hogy eszközöket is.
Anno az intézetünk (SOTE Magatartástudományi Intézet)
többfordulós (utánkövetéses), országos reprezentatív* vizsgálatokat végzett a
magyar lakosság egészségének és életminőségének a felmérésére. Rengeteg hasznos
és érdekes eredményt kaptunk, erről számos publikáció is született**. Az egyik
legfigyelemreméltóbb eredmény az volt, hogy az emberek életminőségét
befolyásoló egyik legfontosabb tényező az élet értelmében vetett hit. Nem a
klasszikus vallásos értelemben, hanem úgy általában: Aki úgy gondolja, hogy az
életének van valami fontos célja, magasabb rendű értelme, hogy az élete része
egy nagyobb valaminek (rendszernek/célnak/küldetésnek), annak az embernek jobb az
életminősége, jobban érzi magát a bőrében, azaz összességében egészségesebb.
Hiszen az egészség egy komplex fogalom, és magában foglalja a testi, lelki és
szociális egészség hármasát. Ennek az éremnek a másik oldala, amit szintén
megmutattak a felmérések eredményei, hogyha valaki azt érzi, hogy ez egy önmagából kifordult
világ, amiben nincsenek erkölcsi kapaszkodók, ahol nem érdemes semmiben sem
hinni, mert úgyis hiába (amit a szaknyelven úgy hívunk, hogy
anómiás=értékvesztett társadalom), az az ember rosszabbul érzi magát, betegebb.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiHHbKJPjGLmiCEeRkJDwE1gFu1EErzm6lqddoocXBRRBGRLGTEpjrPaq13AXjS13Y4x09dwPBYcdekTGsvbj9j5CX4MgPfMhLDFMSnVTRLyRYHgMP84ogAt7h7he0TGOfQqCpqygTq_cw/s200/ATbKo65Mc.jpg)
Sokszor mondogatom baráti körben (és sajnos még csak nem is
tréfálok), hogy szerintem aki jól érzi magát és elégedett egy beteg világban/rendszerben,
az vagy beteg maga is, vagy megvilágosodott. Nos, én személy szerint
megvilágosodott emberrel sajnos még nem találkoztam, de az előbbi kategória
számos válfajával igen: testi-lelki betegek, erkölcsi fogyatékosok széles
tömegével. Persze sokféle fokozata van a betegségnek: az „enyhe”, szimplán csak
önző, közönyös, nem túl nagy IQ-val és EQ-val „megáldott” emberektől (akik köszönik
szépen, többé-kevésbé elvannak) a súlyosan torzult lelkű pszichopatákig. A két
véglet között pedig a többséget képviselő erkölcsi fogyatékosok és az egyébként
jobb sorsra érdemes, jó szándékú emberek foglalnak helyet, akik egyszerűen csak
belebetegedtek abba a rendszerbe, ami nem jutalmazza, ha valaki „jó ember”. Bár
a szakmában elavult fogalom, de mégiscsak a „neurotikus” az a jelző, amivel a leginkább
jellemezhető az emberiség nagy része. Nem valami vigasztaló világdiagnózis, de
attól még sajnos ez van. Lehet persze tagadni. Erre mondjuk, hogy az „elmegyógyintézet
kerítésén belül” van az a kisebbség, aki már bevallotta magának és a
környezetének, hogy segítségre szorul. (A közhiedelemmel ellentétben csak kevés
pszichiátriai beteget kezelnek akarata ellenére, mert ön- és/vagy közveszélyes,
a többség önként keresi a gyógyírt.) Kívül pedig azok vannak, akik az
önbecsapás állapotában leledznek, azaz azt hiszik, hogy egészségesek. Én
egyébként a beteg kategóriába sorolom az erkölcsi fogyatékosokat is, akik azért
érzik jól magukat, mert (még!) profitálnak ebből a rendszerből. Nyilvánvalóan a
többiek és a jövő generációk kárára.
És itt jön újra képbe az
anómiás társadalom. Az önző, közönyös vagy „nekem még jó így” emberek tartják
fenn leginkább ezt a beteg és betegítő rendszert, ami végső soron nekik is árt:
Egyrészt ők sem tudnak hová menekülni az ökológiai katasztrófa és a társadalmi
válság elől, és nem mellesleg betegségre és halálra ítélik a saját utódaikat
is. Pénzzel nem vehető meg minden: élhető föld, víz és levegő, és a „one way
ticket” a Holdra vagy a Marsra, ahová majd az elit menekül, amikor a Föld már élhetetlen
lesz, is illúzió. Másrészt mindenkinek a lelkét megmérgezi az értékvesztett
világ légköre, mindenki gyermeke szenved a kiüresedettségtől, céltalanságtól,
általános apátiától, önpusztító magatartásformáktól. Végső soron tehát annak
sem jó, aki azt hiszi, hogy igen.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhdIf7VU-5xlPmBn7q7voxKWnXG_cKbg6efCCRoh-7UtMd-4pUU37AmFd2Yrku941nxjKS0qA0c53BnbAJgMlC2eVr36WrasMVixf987v-XgZz-DLmGpq3FfniMrQKjqZxFmbo5w0tFenw/s320/semmelweis_kiado_1500582918.jpg)
Hirtelenjében ez az, amit szakemberként (szakmai érvekkel és
adatokkal alátámasztva) tiszta (de nem nyugodt, mert ez a téma sajnos nem túl
megnyugtató) szívvel elmondhatok a politika és pszichiátria címszó alatt. De
nem írnám ezt a blogot, ha nem hinnék egy pozitív kimenetelben. Ehhez viszont valóban
szükséges az ébredezés, a tudatosodás, és hogy megtaláljuk a módját, hogy hogyan érjük el a szemléletváltást, ami elengedhetetlen a hármas válság leküzdéséhez.
---
* reprezentatív vizsgálat: leképezi a teljes társadalmat kor,
nem és egyéb mutatók (pl. társadalmi státusz) szempontjából
** Dr.
Kopp Mária - Dr. Kovács Mónika Erika (szerk.): A magyar népesség életminősége
az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó (Budapest), 2006.
-------
Hamarosan jön:
-> Tenni vagy nem tenni?!
-> A kicsi szép, azaz vigyázz mit kívánsz, mert megkapod!
-> Miért pont csiga, és mi az a csigastratégia?