2022. április 23.

Ha a nő/férfi igazán szeret

 „A szeretet tevékenység; nem beleesünk, hanem helytállunk benne.” (Erich Fromm)  

#(ön)gyógyítás ~ #(pár)kapcsolat

A minap ment egy film, anyukám nézte, én csak fél füllel hallgattam. Egy alkoholista nő házasságáról és a férjéről (családjáról) szólt: „Ha a férfi igazán szeret”. Ez a történet és a cím jutott az eszembe, amikor az alábbi, a szöveg alá másolt Facebook posztot olvastam.

Nagyon szép írás (lenne). DE… És mindig jön ez a fránya „de”… Mert ezek az általánosító – látszólag(?) szertetettel teli – írások engem mindig elgondolkodtatnak. Mennyire igaz ez így önmagában az egyéni, mindennapi életekre lebontva? Mit akart vele valójában közölni az a nő/férfi, aki leírta és (így kontextus nélkül) kitette? És mire gondolt, mit érzett az az ember, aki továbbosztotta? Mire keresett gyógyírt, ki(k)nek üzent vele? Mert minden üzenet, amit kiküldünk a világba, valami okkal történik.

„Férfi gyűlölő nők, kérem ne olvassák, nekik még magukkal van dolguk, ez a folyamat nem nekik szól.”

Így indít az írás. Amikor elolvastam ezt a bevezető mondatot, az első reakcióm ez volt: Férfigyűlölő nők?! Nem nekik szól?! Egyből az arcunkba vág egy bántó, ítélkező mondatot. És utána jön a szeretetről szóló példaszöveg. Mennyire őszinte ez, mennyire valódi?

Nincsenek férfigyűlölő nők. (Na jó, bizonyára akad néhány valóban nagyon mélyen sérült, és ezért torzult személyiségű férfigyűlölő nő, vagy nőgyűlölő férfi, de ők kevesen vannak szerencsére.) A nők egész életükben szeretik a férfiakat: apjukat, testvéreiket, szerelmeiket, társaikat, fiaikat. Szeretik őket minden nehézség, minden bántás közepette, ellenére. De nem mindig tudják ezt a szeretet adni úgy, ahogy szeretnék, ahogy vágynának adni egy harmonikus kapcsolatban. Mert csak emberek. Nem szentek, nem Teréz anyák. Lelkük mélyén olyanok, mint a Clarissa Pinkola Estés csodálatos könyvében megírt Farkasokkal futó Természeti Asszonyok. Hús-vér nők. Akik hosszabb-rövidebb életük során az érzelmek teljes skáláját megélik és élik. A legmélyebb mélységektől a legmagasabb magasságokig: Szeretnek, sőt imádnak, máskor haragszanak, tombolnak, mint az égzengés. Melengetnek és ölelnek, mint a napsütés, máskor vonyítanak, vicsorognak, karmolnak, harapnak, mint a területét, életét és/vagy kölykét védő farkasszuka. El- és befogadnak, máskor elutasítanak. Ahogy az adott pillanat, az élet hozza. Ösztönösen (többnyire érzelemből) reagálnak az őket szerető vagy éppen bántó (falka)társaik viselkedésére. Nem leledzenek a szeretet, az emelkedettség és a tudatosság folyamatos állapotában. És nem is várható el ez tőlük, mert nem életszerű. Mert csak emberek. Hús-vér, élő asszonyok. Ahogy igaz ez a férfiakra is. Az igazi, Természetes/i Férfiakra. (A valódi nőkre/férfiakra és nem a saját magukat és másokat is becsapó „illúziólényekre”, lásd V. Megre: Anasztázia.)

Igen, ez volt a második gondolatom az írással kapcsolatban. Hogy gyakorlatilag minden egyes mondatában kicserélhető lenne a nő/férfi szó. Mert mi nők és férfiak különbözünk ugyan, de alapvető emberi (érző élőlény) mivoltunkban, vágyainkban, szükségleteinkben egyformák vagyunk. Az ilyen írások sajnos nagyon egyoldalúan mutatják a helyzetet. Csak elmélyítik a távolságot nők és férfiak között, pedig éppen a mai időkben pont az ellenkezőjére lenne óriási szükség. Az ilyen általánosító bölcsességek(?) csak áttolják a másikra a felelősséget. „Ha TE jobban szerettél volna…” „Ha ezt vagy azt megtetted volna, amikor NEKEM szükségem lett volna rá…” „Mit kellett volna NEKED megtenned, hogy én igazi férfi (nő) lehessek…”

Jelenleg éppen nagyon szomorú vagyok, egy olyan nő, akit valóban mélyen megszólított ez az írás, különben nem is reagálnék rá. Mert pont ugyanezeket érzem, csak a másik oldalon. Ha önigazolást keresnék (finomabban fogalmazva gyógyírt keresnék a mélyen megbántott lelkemre), most számos ilyen általánosító (azaz nem saját gondolatokat és érzelmeket, érzéseket, hanem valaki más bölcsességét) írást kiposztolhatnék a nagyvilágnak: olyanokat, amelyek az ellenkező oldalról mutatják be ezt a „nő-férfi szeretet” kérdéskört. Hiszen mindenki azt a tanítást (jó esetben igazi tanítást, és nem „ultraspirituális” önbecsapó szöveget) találja meg, és teszi ki másoknak, hogy okuljanak belőle, amit éppen a saját egója kíván (önigazolás gyanánt), arra keres vigasztaló írást, amit akkor érez. Amit akkor hisz, azt találja, tapasztalja meg.

Hiszen az elménk ott csap be, ahol akar...

Ha egy férfi azt érzi, hogy egy nő nem szerette eléggé, nem azt kapta tőle, amire vágyott volna, akkor előhúz egy ilyen írást, ami azt mutatja be, hogy a nőnek hogyan kellett volna jobban csinálnia. Ez egyszerűen csak a kognitív disszonancia feloldásra tett kísérlet, hogy ne kelljen szembenéznie azzal, hogy ő mit nem adott meg annak a nőnek.
És igaz ez persze fordítva is. Ezt tesszük, amikor nagyon megbántottak, amikor nagyon fáj. Ilyenkor még nem tudunk szembesülni a saját felelősségünkkel, ilyenkor még hárítunk, önigazolást keresünk a cselekedeteinkre.

Ez is mindkét nemre vonatkozik. Ahogy az alábbi írás is igaz (nem azzal van a baj). Igaz mindkét nemre: Mindkét félnek szüksége van a szeretetre. És persze hogy a leginkább akkor, amikor a leggyengébb, legsebezhetőbb, amikor fáradt, elkeseredett, nehézségei vannak, beteg.
Erről szól(na) a szeretet, egy igazi hosszú és tartós kapcsolat. Hol az egyiknek van arra szüksége, hogy a másik akkor is szeresse, amikor éppen nem tud adni, mert törődésre, energiára, egyszóval szeretetre van szüksége. Aztán fordítva. Ahogy Presser is megénekli: „akkor kell, hogy szeress engem”. Ez nem nő vagy férfi szükséglet: ez emberi szükséglet. Sőt, minden lélekkel rendelkező élőlény szükséglete. Kölcsönösen.

Fénykép: szupervalyog.hu
Egy ilyen írás így általánosan megfogalmazva csak lelkifurdalást kelt. Hiába lenne igaz egyébként önmagában minden szava. Többé-kevésbé: Mert skatulyáz, minősít (hiszti, praktikázás), amitől éppen saját maga inti óva a nőket. Mert miközben fontos dolgokat fogalmaz meg, felszólít: Ezt tedd, Te nő, ha nem vagy férfigyűlölő! Ha pedig nem vagy rá képes, akkor menj haza, és dolgozz még magadon, lásd a következő bekezdést. Ítélkezik, miközben önzetlen, mindent kibíró, önfeláldozó szeretet vár el. Lelkifurdalást, bűntudatot kelt, és igazságtalanul egyoldalúan a nőkben.
Nem megyek bele abba, hogy milyen világban élünk, mert ingoványos téma, de az egyértelmű, hogy nagyon nem kedvez ez a korszak a nőknek. Nézzük csak meg az eredményt, hogy milyen globális válságban élünk. És ez elsősorban erkölcsi, társadalmi válság. Az elmúlt tízezer év férfivallások által szó szerint „úr”-alt ELVEVŐ kultúrájában (lásd Daniel Quinn: Izmael-trilógia) nagyon nehéz volt, és még mindig az kiegyensúlyozott nőnek lenni. És ez nyilvánvalóan kihat a férfiakra is. Hiszen mi vagyunk az Anyaföld… A szeretethiányos férfi(világ) pedig visszahat ránk… és így tovább… Most – amikor végre jövünk kifelé ebből a korszakból – éppen arra volna szükség, hogy emeljük a nőket. Hogy mi nők is emeljük egymást (ahelyett hogy elveszünk egymástól!), hogy újra igazi nőkké váljunk, akik nem (ál)szentek, hanem valódi, ősi nőiségüket megélő, erős, becsületes, jóra törekvő asszonyok. Vajon mennyire szeretik a nőket, azaz önmagukat azok a nők, akik ilyen írásokat tesznek ki így, és/vagy gondolkodás nélkül „lájkolnak”, tovább osztanak? És mennyire szeretik a nőket azok a férfiak, akik ugyanezt teszik, és aztán várják a szeretetet? Adnak, vagy csak kapni akarnak? Még többet? Még-még!? Nekem-nekem!? Mennyire őszinték? Mennyire bölcsek?

Zárójelben: Hosszú évek során, amikor segítőként dolgoztam, a (gyógyulást önként! kereső) pácienseim között és a tréningjeimen is túlnyomóan nők vettek részt. „Ezerrel tepertek”, hogy megértsék önmagukat, a múltjukat és a jelenüket, a kapcsolataikat, hogy jobbá tegyék saját magukat, a jövőjüket, embertársaikat. (Nem szentté akarom avatni őket. Egyszerűen csak dolgoztak a problémákon. A családjuk helyett is.) Elvétve volt velük a férfi(társuk). Bántsuk még többet a nőket? Keltsünk bennük még több lelkifurdalást ELVEVŐ módra? Várjunk tőlük még több szeretet? Nem. Nincsenek férfigyűlölő nők. Szeretetlen és/vagy nem jól szeretett nők vannak. Ahogy persze férfiak is.

Kedves nőszerető férfiak :-)! Ha már eljutott hozzátok az alábbi írás, én azt kérném tőletek, hogy olvassátok úgy, minta ugyanezeket egy nő (a TE társad-párod, anyád, lányod) kérte volna tőled. Öleljétek meg egymást, induljatok el együtt, hogy megkeressétek, miért nem tudtátok/tudjátok megadni egymásnak mindketten(!) azt, ami a másiknak fontos (lett volna), ami nélkül elsorvad(t), kiszárad(t), ami miatt nem tud(ott) úgy adni, ahogy minden nő (és férfi) szeretne adni. Egymásról beszéljetek, személyre szabottan, mert a legbölcsebb írások sem érnek semmit, ha csak szélnek eresztjük őket a saját tanulságok levonása nélkül. Ez csak együtt megy, sehogy másként. Őszintén, vállalva a nehézségeket, a fájdalmas, de gyógyító felismeréseket. Két egymás szerető ember így tudja emelni egymást, hogy a legjobbat hozzák ki saját magukból és egymásból, és ne a legrosszabbat.

Utóirat: Gondolom, nem meglepő ezek után, hogy nem hiszek az „igaz szerelemben”; abban, hogy van valaki, aki csak ránk vár! Természetesen kellenek bizonyos alapok, összeillőségek (de ebbe most hosszú lenne belemenni), de a többi már feladat, ahogy Erich Fromm is mondja: Nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Nem keressük egy életen át az igazit (és hagyjuk hátra azt, aki éppen úgy azzá válhatna, ha elvégeznénk a munkát), hanem azzá tesszük azt, akivel belekezdtünk (beleestünk). Megbecsüljük azt, akit azért küldött az utunkba a sors, mert ő egy lehetőség arra, hogy kölcsönösen tanuljunk/fejlődjünk. Nehéz? Lehet. De mi döntünk: Elodázzuk-e a leckéket egy (vagy több?) életen át, miközben egyre több romot és lassan begyógyuló, de örökké sajgó sebhelyet hagyunk hátra. Vagy tanulunk.

Én nem tudom a tutit. Mindenki maga dönt, hogy mit akar belelátni, mit akar érteni abból, amit leírtam. Csak megosztom azt, amit én érzek, gondolok, tapasztalok ebben az élet nevű játékban. Ami nekem ugyanolyan nehéz, máskor ugyanolyan örömteli, mint bárki más számára.

És íme, az eredeti Facebook poszt:

„(Férfi gyűlölő nők, kérem ne olvassák, nekik még magukkal van dolguk, ez a folyamat nem nekik szól)

Nőként tudjuk e valójában mire vágyik egy Férfi?

Tudunk e bánni velük, ismerjük e Őket, vagy csak a már jól rájuk aggatott dogmákat látja a szemünk?

Csodálatos lények Ők, viszont ehhez rengeteg törődésre és szeretetre van szükségük, hogy meg tudják mutatni valódi önmagukat.

-Akkor szeresd a legjobban, amikor a legnagyobb szüksége van rá és a legnehezebb őt szeretni.

Ne a régi működéseddel támadd, ahogyan eddig tetted, hanem szeresd, áramoltasd felé szíved minden szeretetét. Tudom nem könnyű, de sok gyakorlással csodákat tudsz nála elérni.

-Amikor nehézben van, hagyd békén, ne akkor akard, hogy levigye a szemetet, és megcsinálja azt, amit már hónapokkal ezelőtt kértél tőle. Hagyd békén!! Hagyd benne abba, az energiába és inkább menj el vele oda, ahol éppen a lelke van, hogy tudja érezni az együttérzésedet, a támogatásodat.

-Ne birtokold! Ő nem a tied, Ő csupán az utad része, együtt teremtetek és haladtok az élet egy bizonyos ösvényén. Engedd a barátokkal, ha menni akar! Nyisd ki végre a kalitkája ajtaját, amibe bezártad.

-Ne legyenek felé elvárásaid. Amire megkéred nem mindig fogja megtenni első alkalommal, hagyd, hogy a saját tempójába cselekedjen.

-Ne felejtsd el Ő a Marsról jött, másképp működik, mint Te. Teljesen másképp!!

-Vedd benne észre azt, amikor Férfi tud lenni és ezt nyilvánítsd is ki felé, mert sajnos már szinte elfelejtették, hogy Ők ezért születtek. Segíts Neki vissza emelődni a saját élet feladatába, segíts neki Férfinak lenni. Ne kisgyereknek lásd és holmi elcseszett lénynek. Ő nem az!!

-Fejezd be a hisztidet, az erőszakodat, mert azzal nem azt fogod elérni, amit valójában szeretnél, azzal csak még távolabb lököd el magadtól. Inkább nyúlj nagyon finom, lágy energiával alá, és emeld feljebb a szereteteddel.

-Minden nap öleld magadhoz, hogy mindketten tudjatok gyógyulni ebben a folyamatban, hogy a lelketek kapcsolódhasson végre.

-Kommunikálj vele, finoman, tisztelettel, szeretettel. Fejezd be a női praktikáidat, játszmáidat, manipulációidat! Ne kertelj, ne mis-másolj! Fejezd ki pontosan, mit szeretnél, nem gondolatolvasó. Hidd el, ekkor fogja csak meghallani és ekkor fog neki igazán bemenni, hogy mit is szeretnél.

-Ha ma nem megy vele a kommunikáció, holnap próbáld újra, majd holnapután, majd azután és azután. Hidd el meg fog hallani a tiszta hallással előbb utóbb, de csak is akkor, ha tudsz szólni hozzá végre egy más minőséggel, mint amivel eddig tetted.

-Minden nap adj neki egy új lehetőséget, hogy aznap „más” legyen

-Ha az együttlétre hív, nyisd meg a testedet őrá, fogadd be minden porcikáját. Add át magadat Neki, hagyd, hogy ebben a folyamatban Ő tudjon gyógyítani téged. Az élet legnagyobb paradoxa, hogy pont abban a helyzetben tudja a Férfi vissza gyógyítani a Nőt, amitől a Nő oly nagyon „fél és retteg”, amitől már oly sok sebet szerzett. A Férfiak a szexuális együttlét legnagyobb Női gyógyítói, csak tudni kell befogadni és átadni magadat ennek a gyógyulásnak. Persze ehhez, hagynod kell és vezetned, hogy Férfi lehessen, ne pedig a „pasi”, az állatias ösztöneivel.

-Ne felejtsd el, Ő is Ember. Ő a Férfi energiából „összegyúrt” ember, aki szintén a szeretetre vágyik, a megértésre, az elfogadásra, együttérzésre.

A mi felelősségünk, igen jól olvasod a Nők felelőssége, hogyan bánnak azzal a férfival, akivel kapcsolódnak. Általad tud emelkedni és azzá válni, aki ő valójában. Kezd el végre tisztán látni benne a valódiságot, az igaz önvalóját. Erre nélkülünk kevés az esélyük. Akár mennyire is hihetetlen, de Tőled Nőtöl várja, hogy szeresd. Szeresd hát, hisz oly csoda lények ők.

Áldás értük a teremtőnek. Nélkülük ez a világ egy szürke, komor létezés lenne.

Astaya”

A poszt fotója: 


2022. április 4.

Valódi választásOK – Miért vesztettünk mindnyájan, és miért nyertünk mégis


És hogyan tovább (természetesen csak szerintem). Erről szól ez az blogbejegyzés.

„Értsd meg: a legtöbb ember nem áll készen a szabadságra, és sokan annyira megrögzöttek, oly kétségbeesetten függenek a rendszertől, hogy harcolni fognak, hogy megvédjék.”

Morpheus, Mátrix



Most mindenki a tegnapi választási eredmények (sokk)hatása alatt van, azt elemezgeti. Azok is, akik nyertek, vagyis azt hiszik, hogy nyertek. Mert ennek a választásnak nincsenek nyertesei. Borítékolható volt. Azaz, aki tájékozódik (és nem a fősodor médiából), és tisztán látja, hogy mi megy a világban, az tudta, hogy nem lesznek, sőt nem lehetnek valódi győztesei, akármelyik oldal is győz. Mert nem tartunk még ott. De – paradox módon – mégis mindenki nyert, még ha ez most nem is látszik. Miért? Mert most még nagyobb az esély rá, hogy valóban, igazán nyerhessünk. Hosszú távon és mindnyájan: minden oldal és párt („part”, azaz rész -> Kelet-nyugat, jobb és bal… c. blog). De ne szaladjak előre.

Vessünk előbb számot a helyzettel. Mert a valódi változáshoz előbb számot kell vetnünk a múlttal. Hogy értsük, mi történt, hogy mit tanulhatunk belőle. Azaz hogy hogyan csináltuk, hogy ez lett az eredmény. Bizony, azt a kérdést érdemes feltenni, hogy „hogyan”, és nem azt, amit ilyenkor általában felteszünk: „Ó, istenem, miért történt mindez?!” A múltra vonatkozóan a „HOGYAN” a bölcsebb kérdés. A „MIÉRT”-et a jövőre vonatkozóan érdemes feltennünk. (De ez egy másik történet… most messzire vezetne.)

Most mindenki a tegnapi választási eredményeket elemezgetni. Vagyis nagyon sokan, azaz mindazok, akik nem zárkóznak el a politikától, tévesen pártpolitikának értelmezve a közéletben való részvételt. Tudom, sokan jól látják, hogy nem a pártpolitika a jövő útja, sőt még csak nem is a demokrácia (legalábbis nem jelen formájában), ahogy ezt már sokszor írtam én is, de most egyelőre ez van. Itt és most döntéseket kell hoznunk, még ha nincs is igazán jó „választás”, hogy ne mások döntsenek helyettünk. Engem egyébként más is vezérelt abban, hogy a „szavazóurnához zarándokoljak”, pedig lett volna nekem is sok más halaszthatatlan (vagy ürügyként annak látszó) dolgom. Ide is teszem majd, amit tegnap megosztottam a Facebookon, ahol sok más, az eseményeket figyelő és a „menjek, ne menjek”, „mit / kit válasszak” dilemmákat latolgató ismerősöm is hasonló kérdéseket tett fel, latolgatta a válaszokat.

A következő gondolatok jutottak az eszembe a választási eredményeken morfondírozva. Természetesen ezek csak az én szubjektív mozaikdarabkáim, a teljesség igénye, pontosabban a teljes képre való rálátásom lehetősége nélkül:

Mindent elárul, hogyan értékeltek a választás „főszereplői”

Az ATV-be néztem bele kora reggel (jobb híján), hogy reggelre milyen új híreket találok. A meghívott vendégektől és a hírekből idézek egy-egy mondatot. Az egyik politikus Márki-Zay Pétert így elemezte. „Alkalmatlan…” „Jó ember, de nem volt felkészülve a feladatra...” Mire is? Arra, hogy gerinctelenné váljon egy korrupt rendszerben? Hirtelen ez ugrott be, ami nem is csoda. Nálam mindig az első számú szempont, hogy emberileg alkalmas-e valaki, és csakis a második, bár természetesen fontos, hogy szakmailag is alkalmas-e. Mert a fordított sorrend életveszélyes – lásd Orbán-Gyurcsány. Nem (fel)menteni akarom Márki-Zay Pétert. Nem is tudom. Nem követtem annyira (sőt szinte semennyire) a választási fejleményeket, mert más miatt menten el szavazni, ahogy írtam, írni fogom, tehát nem tudok annyit róla, amennyi alapján hitelesen megítélhetném, mennyire jó és alkalmas ember. Amennyit láttam róla, abban volt jó, is rossz is. Például -> A Józan Paraszt Beszól interjú alapján (ahol egyébként személyesen megkapta a kovid könyvemet, és ami egy halovány reménysugár volt, hogy hátha kinyílik a szeme / vagy ki meri nyitni járványügyben) nekem ellentmondásos érzéseim voltak vele kapcsolatban. De inkább a jó irányba húztak, pláne nem voltak annyira egyértelműen negatívak, mint a választások egyéb főszereplőiről, elsősorban is a régi „garnitúráról”, legyen az jobb vagy bal. Ezt a véleményemet egyébként igazolták is a jelenlegi megnyilvánulásaik is.

Na szóval, nem Márki-Zay Pétert akarom górcső alá venni, hanem az ő és a többiek megnyilvánulásaiból szemezgetek, amelyek mutatják a vereség lehetséges okait. Tünetek, amelyek utalnak a háttérben meghúzódó és gyógyítandó betegségre.

„Méltatlanok diadala az alkalmatlanok felett” – hangzott el ma reggel. Ez így igaz. Márki-Zay Péter valóban alkalmatlan ebben a (politikai) rendszerben és versenyben. Talán alkalmas lenne egy másikban… Ebben nem, mert ez kiveti magából az egyébként jó szándékú és gerinces, nem tökéletes, de legalább többé-kevésbé őszinte és tenni akaró politikusokat. Mára már alig látni ilyeneket. Vagy kiszálltak, vagy marginalizálódtak, és emiatt erőtlenek („egyedül nem megy”) mert KÉPtelenek labdába rúgni ezen a gátlástan politikai pályán. „Mert nem hazudtak jobban, nagyobbat.” – nagyjából, bár nem ezekkel a szavakkal mondta ki a lényeget a ma reggeli egyik beszélgetőpartner (lásd később). 

Ebben a rendszerben!

Márki-Zay Péter elismerte, hogy Orbán Viktor nyert: „Ebben a rendszerben!”. Ezt jól látja, bár én tágabb értelemben gondolom ezt a „rendszer” dolgot, és nem leszűkítve arra, amit ő is hozzátett, hogy ez „nem szabad és demokratikus választás” volt, és nyilvánvalóan óriási esélykülönbséggel indultak a versenyzők. Orbán Viktorék versenyautóval, a többiek gyalog vagy fiatalos, de ezen a pályán akkor is esélytelen biciklivel, néhányan régi, elhasználódott, lejár(atódot)t kocsikkal, és így tovább… 

Emberi tényező

Mindig minden elsősorban ezen múlik: az emberi tényezőn (ahogy az előbb is írtam). És én mindig megnézem az embert magát: mennyire hitelesek a szavai és a metakommunikációja. (Ehhez persze fontos lenne a személyes találkozás is, hogy szó szerint és átvitt értelemben is közvetlenül is érezzem az illető „kisugárzását”. De most be kell érnem a TV-vel.)

Bizonyára elfogult is vagyok, de vajon ki mennyire őszinte?

Márki-Zay Péter: „Ugyanúgy le vagyok taglózva, mint bárki más.” És valóban, alig találja a szavakat. (Ebből is látszik, hogy tényleg nem vérbeli politikus, vagy még nem elég régóta az, még nem edződött meg ebben a ringben, nem lett vastag a bőr a képén, nem keményedett meg, nem lett még felvértezve a támadások ellen. Ebben a politikai rendszerben valóban alkalmatlan. Az én (nőiesebb) rendszeremben inkább lenne az, azaz sokkal inkább, mint egy sor másik politikai szereplő. Tévedés ne essék, nem Márki-Zay Péter mellett kampányolok, még egyszer hangsúlyozom. Mint írtam, bizonytalan vagyok az ő megítélésében. De Orbán Viktor önelégült, eltorzult, megalomán, személyiségzavar határát súroló, vagy át is lépő szavai és testbeszéde lesújtó a számomra. Mindent elárulnak arról a kollektív tudati szintről és néplélekről, amiben az ország/világ leledzik: hogy az emberek ezt a vezetőt választják maguknak. Még akkor is, ha sokan teljesen vakon, azaz elvakítva, mert sajnos túl sok az igaz „híve” is. „Híveim” – ő maga is így fogalmaz. Ez is sokat elárul arról, hogy azt képzeli magáról, ő valamiféle vallási vezető, próféta. Az is, tágabb értelemben véve, de ebbe most nem mennék bele. Sajnos, ami a vezetőinket illeti, itt is a „kereslet szüli a kínálatot”, ahogy a politikai porondra kis időre kilépő, de szerencsére onnan hamar vissza is húzódó Puzsér Róbert mondta anno, amikor indult a budapesti főpolgámesteri választáson. 

Polarizáció – szélsőségekben való gondolkodás

És itt van Ő, a mi régóta ismert „Paprikajancsink” (-> Yotengrit, Nyirkai jóslat), Gyurcsány Ferencünk. „Remek” és a jelenlegi emberi minőség szempontjából beszédes játékosunk, színészünk. Ő valóban színész, a legripacsabb fajtából (lásd alább). Lássuk, mit mond ő: „Nem lehet baloldalt úgy vezetni, hogy közben jobboldali értékekkel…” – vagy valami ilyesmi. A jelenlegi világ egyik legproblémásabb jelensége a polarizáció: kelet-nyugat, jobb és bal, nemzeti-liberális, nő-férfi. (Hopp, ez utóbbival máris beletrafálok az egyik legnagyobb tabutémába, amit most is sikerült előrántani, mint nyulat a kalapból, és felhasználni a megosztó propagandában. Mintegy véletlenül összekötve a választást egy népszavazási kísérlettel. Szerencsére sokan átláttak rajta. 30% érvénytelen szavazat! Fejlődünk, van remény.) De erről – mármint a polarizációról, a szélsőségekben való gondolkodásról – már sokat írtam korábban is (-> Kelet-nyugat, jobb és bal… c. blog). „Csak egy Sith beszél végletekben”, ahogy Obi-Wan is megmondta. Amíg nem vesszük észre, hogy milyen könnyen belecsúszunk a poláris, kétpólusú gondolkodásba, ahelyett hogy megmaradnánk a középpontunkban, EGYségünkben, ami egyesíti a jobbot és a balt (ahogy a két agyféltekénk, a Földbolygónk keleti és nyugati kultúrái, nők és férfiak is csak együtt egészek és jól működők), addig védtelenek leszünk a manipuláció, megosztottság, gyűlöletkeltés ellen.   

Ego és a patriarchális, tekintélyelvű férfivilág

Orbán Viktor: „Akkora győzelmet arattunk, hogy a Holdról is látszik!”Egy embertől, aki ekkora EGÓval rendelkezik, nem sok jóra számíthatunk. Egy perce sem megyek bele, hogy mire is utal ez az önkép pszichológiai szemszögből…

Orbán Viktor: „Jó mulatság, férfimunka volt”. Hogyan? Esetleg néhány nő is kivette belőle azért a részét, nem? Értem én, hogy ez csak egy mondás, de mindent elárul róla és a jelenlegi rendszerről és világról. Emlékszem, amikor négy évvel ezelőtt is újraválasztotta, megkoronázta saját magát vezérünk, Viktor királyunk, egy nőismerősöm ezt osztotta meg a Facebookon. „Ezennel hadd gratuláljak az új kormányunk nőtagjainak.” Persze egyetlen egy nő sem volt a fotón. Ez magáért beszél, nincsen is több hozzáfűznivalóm, azazhogy van, nagyon is, csak megtöltene, és bizonyára meg is fog még tölteni egy külön blogot, regényt, regényfolyamot… Mert annyira szükség van (volna) most a nőkre, női lélekre, látásmódra, energiákra (kinek hogy tetszik), mint a sivatagban haldokló vándornak egy csepp vízre. Mert az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy begyógyítsuk a Föld és a föld sebeit, és új élet serkenjen mindenféle értelemben. 

Felelősségvállalás (hiánya)

Még egyszer az „alkalmatlan” (sőt még durvább: „erőtlen, gyáva” a la Gyurcsány) ítélkezésről, amit már abban a pillanatban Márki-Zay Péterre sütöttek a látszólagos párttársai, ahogy veszített, sőt még vége sem volt a választásnak. Patkányok a süllyedő hajóról… (ezt nem bírtam ki, bocsánat). Sokat elárul az összefogásuk őszinteségéről, ami szintén fontos tényezője a bukásnak. De legalább megpróbálták, szóba álltak egymással, visszaléptek a közös ügy érdekében. Nem lebecsülendő, ha megnézzük, hogy Orbán Viktor senkivel nem ereszkedett (le) vitába. Neki csak csatlósai, hűbérurai, oligarchái vannak. (Munka)társai nincsenek. Ő a mi Döbrögink vagy Kisgömböcünk (Kiskanászunk -> Nyirkai Jóslat) a Paprikajancsi mellé…

De a felelősségről akartam írni. Márki-Zay Pétert a hatpárti összefogás tagjai is megválasztották (vagy talán előretolták, hogy a bukás esetén legyen kit beáldozni?)! Nemcsak az „egyszerű”, naiv, idealista… átlagválasztók, hanem maguk az „alkalmas”(!?) politikusok. Ezt követően hátrahagyták, rátolták az összes felelősséget. Az vesse rá az első követ, hogy ki alkalmas és ki nem? Tisztelet a kivételnek „A kudarc közös…” Hadházy Ákos szerint a bűnbakkeresés helyett le kell szűrni a tanulságokat, és továbbra is együtt kell működni azért, hogy fel tudjanak lépni a tisztességtelen választásik körülmények és a propaganda ellen.

Az ellenzék nemcsak elbukott (ha az eredmény valóban az, aminek látszik [1], de már a zajló választás alatt lejáratta magát, ezzel a jövőre nézve is Orbán malmára hajtva a vizet.

[1] Ha az eredmény valóban az ami, mert azért bennem motoszkál valami kisördög: Olyan gyanús számomra az a tökéletesen a FIDESZ-KDNP által elvárt parlamenti patkó: pontosan 1/3-2/3, és egy minimális egyén színfolt, ami éppen a Mi hazánk, és egyetlen jelentéktelen pötty, hogy láthassuk, egy kisebbség is bekerülhet, képviseltetheti magát. Ha ránézek, valahogy hihetetlennek tűnik, hogy ki tudjanak jönni pontosan így a számok milliók szavazása esetén. Occam borotvája: két vagy több magyarázat esetében általában ez egyszerűbb az igaz. Ez a parlamenti patkó gyanúsan tökéletes… Egy választást technikailag nem csak a szavazófülkékben lehet elcsalni. A szavazólapok és a végső számok között ott van még egy sor informatikai lépés. De lehet, hogy tévedek. Ehhez nem értek, és valóban lehet, hogy elég volt a médiafölény és az esélytelen propagandaháború, az alacsony átlag tudati szint, ami kedvez a diktatórikus rendszereknek, és a baloldal alkalmatlansága, azaz képzetlensége a hazugságban és a manipulációban. Ez utóbbit elsősorban a fiatalabb és tisztább politikai szereplőkre értem, akik nem az átkos rendszerben szocializálódtak.  

Az erősebb kutya ba… és hátrahagyja a „vesztest”, a „gyengét”

Jakab Péter: „Folytatnunk kell a hatpárti összefogást, de Márki-Zay nélkül…” Gyurcsány Ferenc: „Nem ő a legjobb kapitány” (Sajnos nem bírja feldolgozni, hogy már nem ő az, és soha nem is lesz…) Mindketten rúgtak bele párat, és biztos még többen is, csak őket nem hallottam a reggeli műsorban.

A darwini evolúcióelmélet legnagyobb tévedése és „bűne”, hogy elültette ezt a téveszmét a fejünkben, hogy ez a fennmaradás farkastörvénye. (Lásd erről bővebben Bruce Lipton és Steve Bhaerman: Spontán evolúció c. könyvét.) Óriási pusztítást okozott. Nyilván nem Darwint hibáztatom (sőt, sok mindent a végén vissza is vont az elméleteiből). De a jelenlegi tudati szintnek ez az elmélet jól jön és/vagy fordítva: ezt a hozzáállást, elKÉPzelést termelte ki az akkori tudati szint (-> „hiszem, ha látom” vagy „látom, ha hiszem” téma).

A vesztest és a gyengét azért tettem idézőjelbe, mert ilyen a természetben nincsen. A természet egyszerűen nem így működik (-> Bruce Lipton, vagy Lynn Margulis, Carl Sagan egykori feleségének könyvei, Peter Russel: The Awakening Earth: The Global Brain). Nincsen vesztes vagy győztes, csak szimbiózis. Minden mindennel összefügg és minden faj és egyed egymás számára nélkülözhetetlen. Csak körforgás van, átmeneti áldozatok, egymás elfogyasztása. (Mert mind egymást esszük. Mi mást is tehetnénk? Nem kívülről, a világűrből kapunk élelmiszer-utánpótlást, mint például az afrikai éhezők. Tudom, ez is óriási tabutéma, de aki elolvassa Daniel Quinn Izmael trilógiáját, az érteni fogja, miről beszélek. A bolygó véges, és véges benne az anyag is.) Az évezredek óta valóban működő, és ma már csak nyomokban látható emberi kultúrák, akiket Daniel Quinn „MEGHAGYÓKNAK” nevez, sem így működnek: Emlékszem egy tancélos történetre, amiben afrikai gyerekeket akartak a mi civilizációs fogalmaink szerint megversenyeztetni, és ez nem működött, mert az elől szaladók ugyan szaladtak ezerrel, mert persze, hogy meg akarták mutatni, hogy erősek, ügyesek, de a végén bevárták egymást, hogy együtt érjenek célba. „Hogyan is nyerhetnénk úgy, hogy a másik veszít?! címszóval. De láthatunk rengeteg természetfilmet is, amikor a sebesült állatot a többiek segítik, megóvják. Néha hátrahagyják, ha a többség érdeke ezt ott(!) és akkor(!) felülírja, de ez nem törvény! Nem az erősebb kutya ba…, hanem aki akkor és ott a leginkább alkalmas és megfelelő rá az egyén és a faj (sőt a többi faj) egésze szempontjából. 

Megosztás, háborús nyelvezet és politika – oszd meg és uralkodj

„Nomen est omen” (Egyik kedvenc témám a nevünk, az örökölt vagy tudatos névválasztásunk.) „VIKTORunk” nem tud más nyelven beszélni, csak háborús hasonlatokkal: „Akkora győzelmet arattunk, hogy a Holdról is látszik!” „Ennyi ellenfelünk még sosem volt!” Háborúzik kíméletlenül, minden eszközt felhasznál a hadjáratban, hogy legyőzze az ellenséget. Van is féltenivalója, ez érhető. Valamelyik reggeli politikus jó látta: megijedt. Az emberek pedig befolyásolhatók, hagyják magukat megosztani, egymásnak ugrani… a régi jól bevált recept. 

KÉPmutatás, manipulálhatóság, kritikus gondolkodás hiánya

Orbán Viktor: „A szív győzött…” Bocsánat, de nem emlékszem, hogy volt tovább a mondat. Nem bírta a gyomrom, gyorsan el is felejtettem, hogy elmúljon tőle a hányingerem. … de hasonlóan hamis volt a folytatás. KÉPmutatás. Beszédes magyar nyelvünk. Olyan KÉPet mutat, ami nem lehetne ennél hamisabb, hiteltelenebb.

Az egyik reggeli politikus azzal magyarázta a baloldal vereségét, hogy Orbán Viktor nagyon okosan rátapintott arra, hogy jelen körülmények között, azaz kovid után (után?! senki ne dőljön be a látszatnak!), háborúban, gazdasági válságban egyetlen dologra vágynak az emberek: békére és biztonságra. Nos, ezt Orbán Viktor megígérte nekik. Mindkettőről biztosította a híveit: Ő nem akar háborút, stabilitást kínál. Nem érdekes, hogy ez szándékos hazugság: Egy bizonytalan és békétlen világban biztonságot ígérni úgy, hogy ezt nyilvánvalóan lehetetlen most bárkinek is biztosítani! „Biztonságot kellett volna ígérni (hazudni: csak ezt nyilván nem mondta ki), és akkor nyerünk”. A nyilatkozó politikus szerint ezt kellett volna az ellenzéknek is ígérni. Ez egy politikus véleménye. Ez az erkölcsi szint. Nem csoda, hogy értékválásban van a világ. Ne csodálkozzunk, ha mind vesztesek, és mi is, ha bedőlünk nekik, avagy tőlük várjuk a mentőövet.

De manipulálhatóak vagyunk. Ahogy írtam, meg kell nézni ezeknek az embereknek a szavait, testbeszédét, hogy mennyire koherens (egybecsengő), vagy mennyire ellentmondó, azaz hamis, manipulatív…

Az emberek sajnos elhiszik a propagandát, mert az egyre több okos eszközzel felvértezve magukat egyre ostobábbá és egy-ügy-űbbé válnak. A józan ész és a kritikai gondolkodás elveszítése már a kovidügyben is megmutatkozott. Az eredményt látjuk… és még rosszabbat is fogunk látni, ha nem ébred fel rohamsebességgel minél több ember. 

Anómia és apátia, azaz miért mentem el szavazni

Facebook megosztásom a választás napján:

„Én is bizonytalan vagyok. Most nincsen jó választás, legalábbis pártpolitikailag. Csak rossz vagy még rosszabb. Ehhez érdemes alaposan megvizsgálni, hogy miről is szól valójában Ukrajna, mit készít elő ennek leple alatt a háttérben a WHO, és milyen forgatókönyv vár ránk a közeli és távolabbi jövőre nézve: https://szkeptikuskerekasztal.com/a-haboru-tenyleges-kovetkezmenye-a-szabadsag-es-rendszertol-valo-fuggetlenseg-tovabbi-erozioja/

Engem egyetlen egy dolog visz el a választásra: ez pedig elsősorban pszichológiai. A jelenlegi magyar lélekállapot rettenetes: Egyik oldalon a végtelekig felfokozott megosztottság, gyűlölködés, harag, frusztráció. A másik negatív véglet pedig a mély apátia, a tehetetlenségérzés, hogy valaha még van-e esélyünk politikai és egyéb sokszínűségre (a diverzitás a természetben az alkalmazkodóképesség, a túlélés és a fejlődés kulcsa!). Hogy valaha bele tudunk-e még szólni abba, hogy mi történik velünk, van-e bármilyen valós „választásunk”. Teljes erkölcsi mélyrepülésben, anómiában (=értékválságban) van az ország (világ). Értékválság van, mert aki lop, csal, hazudik, az van fent, az az egyre vékonyodó réteg pedig, aki próbál a két végletesen negatív lélekállapot között ember maradni, az van alul. Ez az ember(i)ség, a jövő halála.

Ezt a mélyrepülést kell megállítani az utolsó utáni órában. Egy összefogásra képes, új reményt kapott nép képes lesz majd végre valódi rendszerváltásra, ha az új kormánnyal mégsem lesz elégedett. Ha a mostani garnitúra marad, én erre nem látok esélyt. (Zárójelben, bár cseppet sem lényegtelen: Konzervatívnak lenni, a régihez ragaszkodni egy ilyen rohamosan változó világban nem túl bölcs dolog, sőt egyenesen veszélyes.)

Nem látok egyelőre igazi jó választást, de rövid távon  eldöntöttem mire szavazok: a változ(tat)ásra.

Ez kellett történjen? – Paradigmaváltás

Igen, ez kellett történjen azért, hogy felfogjuk végre, hogy ne várjuk a csodát ettől a rendszertől, hogy a közéletben (közös életben) nem elég annyira részt venni, hogy négyévente másra toljuk a munkát egy „X” berajzolásával a szavazólapon. Sőt, van aki még ennyit sem tesz meg, vagy mert nem érdekli, lusta, vagy mert azt hiszi, úgysincs mit tenni (tanult tehetetlenség!). Egy nem elhanyagolható réteg pedig úgy gondolja, rá nem hat ez az egész (-> Hogyan legyünk ultraspirituálisak blogbejegyzés). Hogyha mondjuk, eleget meditál, mindebből kimaradhat. Nem bántásból mondom, nem a meditálás ellen vagyok, sőt. Meditálni kell. De nem ilyen egyszerű a spiritualitás (sem). Néha igen, néha nem: Fuss vagy harcolj. Mikor melyik? Ez itt a nagy kérdés, az igazi bölcsesség kulcsa (-> Tenni vagy nem tenni?! c. blogbejegyzés).

De még ha meg is van az „X”, akkor is hátravan még a felelősség, hogy visszahívjuk, számon kérjük, ha nem tetszik a vezető, akit azért fizetünk, hogy minket képviseljen. Ahelyett hogy „úgysincs mit tenni” kifogással mennénk a dolgunkra. Még akkor is, ha az életünk egyre nehezebb, és éppen a lustaság, a felelősség áthárítása, a közöny miatt (akiket még a pokol sem fogad, ahogy Dante megírta). És lehet a következő négy évben arra várni, hogy majd ugyanezekkel a módszerekkel „nyeri fogunk”.

Igen, ez kellett, hogy történjen, mert minden okkal történik. Nagy közhely, de azért még igaz. Sajnos. Merthogy utáljuk beismerni. Pedig az élet napról napra figyelmeztet, adja a pofonokat. Sőt egyre nagyobbakat. (Mindnyájan megtapasztaltuk/tapasztaljuk.) Ezt a felelősséget kell bevállalnunk, és tudatosan változtatnunk. Mert enélkül valódi választás, változás nem lehetséges:

„A világot nem régi szemléletű emberek fogják megmenteni új programokkal.Ha a világ megmenekül, új szemléletű emberek fogják megmenteni – programok nélkül.”

Daniel Quinn: Izmael-trilógia

Hogyan tovább? Valódi választásOK, valódi változásOK

„Nem lehet egy problémát megoldani azon a tudati szinten, ahol létrehoztuk.”
Einstein

Einstein ugyanazt mondja, mint Izmael, csak más szavakkal. Ez egy óriási téma, itt inkább csak néhány bevezető gondolatot írnék, úgy is hosszúra nyúltam. Nem egyszerű a téma, hiszen egy egész rendszer, világ megváltoztatása most a tét (és persze saját magunké is, először is, de ezzel nem mondtam semmi újat). Persze „más ismerni az utat, és más járni rajta”, hogy megint csak Morhpeust idézzem. De az első lépés mindig a probléma felismerése, feltérképezése.

Azonban mielőtt egy lépést is tennénk, érdemes megköszönni a tanítást másoknak, és elereszteni egy-két pozitív gondolatot, imát az éterbe, ellensúlyozandó a szomorúságot, netán kétségbeesést. (Sokan készülnek elhagyni az országot most is, sajnos. De szerencsére olyat is ismerek, aki éppen hazajön: mert úgy érzi, most itthon van dolga.)

Tehát: Először is köszönöm Márki-Zay Péternek (neki először, mert most őt feszítik éppen keresztre, és az én női lelkem egyből az „elesettet” támogatja). És persze köszönöm mindenki másnak is, aki odatette magát, jól vagy rosszul, nem tisztem megítélni, de legalább nem közönyös… Ez is kicsit ezo szöveg, de azért még jót tesz. Ha önmagában nem is elég. Mert van még dolgunk bőven.

Én az a fajta vagyok, aki az átmeneti letaglózottság (amikor átengedem vagy kénytelen vagyok átengedni magamat a felfokozottabb érzelmi állapotnak, mert nem lehet, és nem is érdemes ezt elfojtani, de ez messzire vezet…), viszonylag hamar megrázom magam (vagyis egyre hamarabb, korábbi önmagamhoz képest!). Számot veszek, felelősséget vállalok, amint képes vagyok rá. Mert ott lent a gödör alján (az „alvilágban”, amin például Clarissa Pinkola Estés: Farkasollak futó asszonyok című alapkönyvében átsegít) ez még nem megy. És mihamarabb igyekszem megtanulni a leckéket. Már amit már látok az aktuális „pofonoknak köszönhetően”.

Lássuk, mit látok most: A felelősségvállalás után a kritikus gondolkodásunk visszaszerzése az egyik első lépés. Nemcsak a magunké, hanem azokat is segíteni kell abban, akik rászorulnak. Mert sokan kellünk a változáshoz szükséges kritikus tömeghez. Persze azt is fontos mérlegelnünk, hogy az egyébként is szűkös erőforrásainkat kire fordítsuk: azokra, akik nyitottak rá. Azt nem lehet erőszakkal megmenteni, aki ezt nem akarja maga is! Azonban ahhoz, hogy akarja, előbb meg kell látnia a problémát. Ebben tudunk segíteni a tájékoztatással.

A választások megmutatták, hogy a „vidék” kiszolgáltatottabb, jobban kitett a közmédia-propagandának, a romló gazdasági helyzetnek! A főváros mindig is inkább volt a valódi és szellemi forradalom központja. A vidéket kell ébreszteni, felemelni… Sokan költöznek most ki vidékre, ahol élhetőbb lesz a jövő. Megteremtődik ez a híd a „gyüttmenteken” keresztül is. Ez már történik. Csak meg kell lovagolni a hullámot.

A változás elkerülhetetlen: Egy letűnőben lévő rendszer utolsó bástyái dőlnek le (hogy most én is harcos nyelvezettel éljek), ha akarják a jelenlegi rendszer haszonélvezői, ha nem. Azért is kapaszkodnak ilyen erővel. Ők a régi korszak emberei, dinoszauruszok, bármilyen félelmetesek, agresszívak (vagy annak láttatják magukat). Ők is csak félnek. Ezért is veszélyes a háborús uszítás: mert a „te vagy én élem túl”, nagyon erős hívószó: Ezt jól tudja Orbán Viktor és a többi diktátor(ságra hajló) vezető és a kiszolgáló propagandagépezete.

Látszólag paradox módon az erősségük egyben a gyengeségük is. A régi rendszerbe kapaszkodó erőknek óriási az előnyük: nemcsak erőforrásokban, de jól bevált receptekben is. Ezért is tudott győzni még Orbán Viktor konzervatív rendszere, és ezért gyenge még az új utakat keresgélő ellenzék. Ők tehát versenyautóval száguldanak, mi gyalog. Az ő pályájukon nem érdemes beszállni a versenybe. Mink van nekünk, amilyük nekik nincsen? Valódi előrelátásunk, bölcsességünk, mag-a-tartásunk (erkölcs, gerinc), szívünk, LELeményességünk. Mi vagyunk a kulturális kreatívok közössége… Van sok fiatal körülöttünk, akik más, új szemszögből látják a világot. Őket is meg kell szólítanunk, pláne mert az ő jövőjükről van szó. Van sok tettre kész, szerető, erős, okos, túlélésben (ki)képezett… körülöttünk. Nagyon fontosak vagyunk most mi, nők. Tízezer év férfivilága (azaz a 99%-os dominanciába került „ELVEVŐ” civilizáció, lásd Izmael) ezt teremtette, ami most van (ha tetszik, ha nem), muszáj helyreállítani az egyensúlyt. Ezt nagyon sok (egyre több) bölcs férfi is látja már szerencsére.

És az, hogy mi "gyalog" vagyunk ebben a helyzetben, sok előnnyel is jár: Nem véletlenül választottam a CsigaStratégia nevet a blognak. Például mert „lassan járj, tovább érsz”. Aki gyalog jár, le tud térni az aszfaltos útról, ahol a 99% most száguld a szakadék felé. Ők csak az aszfalton tudnak robogni. Mi le tudunk térni például erdei ösvényekre, amivel lerövidíthetjük az utat (mint egy féreglyuk a galaxisban). Aki gyalog jár, tud szemlélődni, észreveszi a dolgokat maga körül, van ideje értékelni, amit lát, ami történik körülötte, ellentétben azzal, aki száguld a szakadékba a kijelölt aszfaltozott úton.

Még egyszer, újra és újra Izmael fenti idézete a világ megmentéséről. Orbán Viktor és a választása világosan igazolta, hogy igaza van: Mindennemű valós program nélkül, sőt még csak az ígérete nélkül is tudott „nyerni” (ideig óráig), mert az eddigi szemlélettel, a mostani kollektív tudati szinten ez programok nélkül is működik. Ez már az automatikus, a robotpilóta üzemmód. Ezt is fordítsuk a javukra: csatlakozzunk le a robotpilótáról, kezdjünk tudatosan szemleletet változtatni, és akkor menni fog a változás magától. Programok nélkül. Vagy ahogy Einstein is mondja, és még sokan mások:

"Van erősebb a világ összes hadseregénél: egy eszme, amelynek eljött az ideje."
Victor Hugo