COVID–1984: A tudomány és a józan ész halála (DrKovács Kovidol No.1.)

Az elmúlt hónapokban sajnos engem is elsodort a koronavírus-járvány azoktól a dolgoktól, amelyekkel foglalkoztam / foglalkozni szeretnék. A COVID-ügy most mindent visz. Nem lehet kikerülni, mert amíg nem tesszük rendbe, addig nem tudjuk a figyelmünket, energiáinkat visszairányítani a valóban(!) sürgető és fontos dolgokra. Hogy miért írom, hogy valóban fontos, hiszen mi az, ha nem a COVID? 

Erről szól a következő összefoglaló: 

COVID–1984: A tudomány és a józan ész halála
(DrKovács Kovidol No.1)

Ha nem bukkannék minden nap valami újabb anomáliára

a koviddal kapcsolatban, az lenne a csoda!

Egyre fokozódó aggodalommal szemlélem azt az egy éve tartó folyamatot, amely a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban világszerte zajlik. Vezetőink a világháború óta nem tapasztalt módon korlátozzák az életünket, és arra készülnek, hogy beoltsák a népességet. Az emberek kritika nélkül elfogadják a média híreit, beletörődnek az alkotmányellenes intézkedésekbe. És lassan annyira elbillent a mérleg a rettegés felé, hogy az emberek már maguk kérik, hogy mentsék meg őket, bármi áron. Inkább azok is beoltatják magukat, akik látják a veszélyeit és indokolatlanságát, csak vége legyen a félelemnek és visszakaphassák a régi életüket. Mindezt anélkül, hogy elgondolkodnának: Tényleg olyan súlyos a helyzet? Indokoltak ezek az intézkedések? Védik azokat, akik valóban rászorulnak? Tényleg az oltás az egyetlen megoldás? És vajon visszakapjuk-e valaha is a normális életünket, ha a dolgok így mennek tovább?

Mint klinikai és kutatási tapasztalatokkal is rendelkező szakember, kötelességemnek éreztem, hogy utánajárjak: Mi történik itt valójában? Az emberek mintha nem hinnének a saját szemüknek és a józan eszüknek, a szakemberek pedig mintha mindent elfelejtettek volna, amit az egyetemen és a szakmájukban tanultak! Teszem azt – és szerencsére nem csak én! –, amit a vezetőinknek, a kollégáknak és a tényfeltáró újságíróknak tenniük kellene: Oknyomozok, elemzem a szakirodalmat és az elérhető háttér-információkat, keresem az igazságot és a valódi megoldásokat. És aki keres, az talál…

 

Óriási pusztításnak vagyunk tanúi, és nem az egyes számú közellenségnek kikiáltott új koronavírus(ok?)nak köszönhetően! De még ha minden igaz is lenne a hivatalos híradásokból, a járvány „járulékos” veszteségei – emberéletekben és költségekben mérve is – messze felülmúlják a vélt hasznot. A COVID-ügy azonban ezer sebből vérzik, és a haszon is meglehetősen kétes: Vajon igazán megmentettünk egyetlen lelket is, vagy csak késleltettük, és félelemben, szeretteiktől elzárva, drasztikus beavatkozások (pl. lélegeztetőgép) és még több szenvedés után bocsátottuk útjukra azokat, akiknek lejárt az ideje? Súlyos kérdések ezek. Vajon fény derül valaha is a teljes igazságra, és megkapjuk a válaszokat?

Fél éve tartó intenzív kutatómunkám eredményét hamarosan könyvben és egy beszélgetéssorozatban osztjuk meg: hogy mindenki megismerhesse azt a rengeteg furcsaságot és szakmai hibát, ami a járványt végigkíséri. Mindenkinek tudnia kell ezekről, amikor ilyen súlyos intézkedésekkel sújtanak, és ilyen komoly, az életünket befolyásoló kérdésekkel kapcsolatban kell döntéseket hoznunk (mint például az oltás). 

 

A járvány anomáliái és mozgatórugói – ízelítő a tartalomból:

 

1) Ágyúval verébre? Kö(ó)rkép a járvány elleni védekezés közvetett áldozatairól: járulékos(?) veszteségek. A „Ne árts!” és az arányosság elve: Merre billen a mérleg? 

 

2) Keress és találsz! Ijesztő számok és járványgörbék. De mit mutatnak valójában? Mit látunk a statisztikákban, ha nem betegeket? Megváltozott járványügyi definíciók: esetek, betegek, gyógyultak, halottak – igazolt COVID-tünetek nélkül? Ok és okozat: A SARS-CoV-2 úgy öl, hogy ki sem váltja a „súlyos akut légúti tünetegyüttest”, amiről a nevét kapta?! Egyéb furcsaságok: kormegoszlás; atipikus lefolyás; újabb mutációk? COVID & influenza: melyik a vadmacska és melyik az oroszlán? 

 

3) Az adu ász, ami mindent visz? A gold standard PCR-teszt. Mire való és mire nem: mérni a mérhetetlent? A pozitív teszt nem egyenlő a betegséggel, és önmagában semmit nem mond arról, hogy beteg-e, fertőző-e valaki. A PCR-eljárás(!) korlátozottan alkalmazható klinikai célokra. Mégis egy világjárvány, emberek milliárdjaink az élete áll vagy bukik rajta! A tesztelési lavina és a járványügyi intézkedések. A PCR-eljárás Nobel-díjas feltalálója, Kary Mullis forog a sírjában…

 

4) Ne keress, és nem találsz! Ok és okozat: Mi áll a többlethalálozás mögött? A mostohán kezelt, bizonyító erejű vizsgálatok: ellenanyagtesztek, vírustenyésztés, Koch-posztulátumok. Kórbonctan: „tudomány a gyógyítás mögött”. Megengedhető egy új kórokozó, egy súlyosnak mondott világjárvány esetén ezek hanyagolása? Még nem ismerjük eléggé a koronavírust? Hát az 1972(!)-es járvány az USA-ban? Vagy a SARS 2003-ban és a MERS 2012-ben? Hová tűnt a 2020-21-es szezonban az influenza? Persze, a korlátozások! Csak a szintén cseppfertőzéssel terjedő és hasonló tünetekkel járó SARS-CoV-2 ellen nem hatásosak, hiszen nyakunkon a 3. hullám? Egyéb kórokozók oki szerepe? Differenciáldiagnosztika? A járványtan atyja, a szintén Nobel-díjas Robert Koch (is) forog a sírjában…

 

5)  Média, politika, szakártók: Háttérérdekek és főszereplők. Oltás, oltás, oltás! Indokolt, biztonságos, hatásos? Globális genetikai emberkísérlet – védtelen idősek és gyermekek, várandós nők és magzataik bevonásával?! A járvány gazdasági áldozatai és nyertesi: Ki fizeti a révészt és ki a révész? WHO és pandémia: még egy újraírt definíció. Egészségügyi szakemberek: felelősök vagy áldozatok? Mindkettő? Hová lett a bizonyítékokon alapuló orvoslás és a megelőző orvostan? Mit tesznek a vezetők és a média? Ami a dolguk lenne, vagy az ellenkezőjét? Ki terjeszt rémhíreket? Alkalmatlanság vagy szándékosság? Szaporodó összeesküvés-elméletek: nem is csoda...

 

6)  Nagy az elme hatalma! Médiakampány: sulykolás, manipulálás, félelemkeltés, megosztás. Hárítás és közöny. A világ legnagyobb gumicsontja? Fokozódó sötétség, aggasztó kilátások: hatalommal való visszaélés, különleges jogrendek, diszkrimináció… Megvalósul a negatív utópia? Orwell is forog sírjában… 

 

7)  Nagy az elme hatalma! Jó hír, hogy ez a megoldás kulcsa is…

Ráadás: Barát vagy ellenség? Vírusok, immunrendszer, járványügyi útikalauz.

„Minden az elménkben történik.
Ami minden elmében megtörténik, az valóban megtörténik” 

(George Orwell)

Ez az írás a könyv és beszélgetéssorozat bemutatója is egyben. Letölthető innen (a lap aljáról): http://angyalhegy.szupervalyog.com/konyveim

A "COVID-1984: Fekete doboz" könyv: https://kovidol.hu/blog/dr-kovacs-monika-covid1984-fekete-doboz#main

Kérlek, add tovább! Az információ olyan, mint a víz: Nem lehet megállítani, mert megtalálja a réseket. (DrKovács Kovidol)

http://kovidol.hu/

A tudomány és a józan ész halála – 10+sok kérdés – Koronamester No3.

"Ahol megszűnik a kétely, megszűnik a tudomány is."

(Pjotr Leonyidovics Kapica)

Nem hiszek a tudomány mindenhatóságában, DE ez a járványhelyzet mégiscsak valami olyasmi, ahol a tudománynak, ha úgy tetszik a bizonyítékokon alapuló orvoslásnak (evidence based medicine=EBM) elsőrendű szerepe kell legyen. Amikor az életünk minden területét, és természetesen magát az egészségünket ilyen komolyan befolyásoló döntéseket hoznak, akkor azokat megbízható szakmai érvekkel kell alátámasztani. A jelenlegi helyzet számomra azt mutatja, hogy ez az elvárás nem teljesül. Minden szakembernek és minden józanul gondolkodó, felelős állampolgárnak fel kellene tennie az alábbi húsbavágó kérdéseket a Covid-19 járvánnyal kapcsolatban. Hogy a legszembetűnőbbel kezdjem:

1) Több mint fél év eltelt a járvány kezdete óta, túl vagyunk egy első hullámon. Hogyan lehetséges, hogy a teljes orvostársadalom nem ég lázban, hogy vizsgálja – tudományosan megalapozott módszerekkel! – a helyzetet, és nem zajlanak világszerte szakmai konferenciák, ahol lázasan osztják meg egymással a tapasztalataikat, szűrik le a tanulságokat, és terveznek további kutatásokat, EBM-nen alapuló vizsgálati és terápiás protokollokat, majd összegezve a jelenlegi eredményeket segítik a többi kollégát és a döntéshozókat a helyes intézkedések meghozatalában, a döntéshozók pedig mindezek birtokban felelősen informálják a lakosságot? Hogyan lehetséges, hogy nem ez történik? Vagy igen, csak mi – a lakosság – nem tudunk róla?

2) Minden orvos, de bármely tudományterületben jártas kutató pontos ismeretekkel rendelkezik a statisztikai mintavétel és adatfeldolgozás szigorú szabályairól, amelyek szükségesek ahhoz, hogy körültekintő kutatást végezzünk, és korrekt következtetéseket tudjunk levonni az eredményekből. Minden orvos megtanulta az egyetemen, hogy a diagnózis csak a tesztek és a klinikai kép együttesének mérlegelésével állítható fel. Mégis összemossák a vírushordozókat a ténylegesen megbetegedett emberekkel, hogy csak egyet említsek. Miért hallgat a teljes (tisztelet az elenyésző kisebbségnek) orvos- és kutatótársadalom az égbekiáltó szakmaiatlanság láttán? Miért hajtja végre kritikai mérlegelés nélkül, szolgalelkűen a felsőbb utasításokat ahelyett, hogy kérdezne? Miért söprik félre, járatják le, próbálják elhallgattatni azokat a kollégákat, akik fel merik hívni a figyelmet ezekre a szakmai problémákra, ahelyett hogy korrekt szakmai vitákra ülnének le velük?

Ha a laikus lakosság ezt teszi, hagyján, de ha döntéshozó és végrehajtó szakemberek is?!

3) Ha a teljes emberiséget sújtó, rengeteg áldozatot szedő új járvány üti fel a fejét, nem azt diktálná-e a józan ész, hogy minden szakmai hipotézist, ötletet, tapasztalatot megvitassunk, amely segíthet legyőzni, és segíthet a megelőzésben és a kezelésben? Hogy lehet az, hogy neves szakemberek javaslatait, észrevételeit lesöprik a színről?! Hogy lehet, hogy nem vitatják meg azokat az érveket és tapasztalatokat, amelyek veszélyekre hívják fel a figyelmet? Pl. a túlzottan drasztikus kezelésbe (lélegeztetőgép) belehalt egyének száma, ennek lehetséges okai, a génbázisú, kellő tapasztalat nélkül bevetésre kerülő oltóanyagok veszélyei stb.

4) Hogyan engedhető meg, hogy ezekkel a minden tudományos alapot, azaz megfelelő epidemiológiai és statisztikai módszerekkel végzett vizsgálati bizonyítékokat nélkülöző adatokkal bombázza és sodorja pánikhangulatba, depresszióba a média a lakosságot?

5) Sőt! Hogyan lehetséges, hogy a szakmai döntések helyett politikai döntések születnek a megalapozatlan és hiányzó információk alapján?

De még csak szaktudás sem kell hozzá, elég a józan paraszti ész, hogy észrevegyük az ellentmondásokat:

6) Vajon a véletlenszerű, hasra ütött számú tesztelés, és számos szakember szerint a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmatlan PCR teszteléssel végzett vizsgálat korrekt vagy véletlenszerű és hasra ütésszerű eredményeket fog mutatni?

7) Nem vagyunk sterilek. Az egészséges szervezet tele van vírusokkal és baktériumokkal. Ez az élet normális velejárója. Ezek egy része ártalmatlan, sőt szükséges az egészséges élethez. Más részük ugyan potenciálisan patogén, de általában csak próbálkozik, hogy nem kívánatos mértékben elszaporodjon, azaz csak akkor betegít meg, ha a körülmények ezt lehetővé teszik, pl. más betegség miatt legyengül a védekezésünk. (Ide tartozik a lelkiállapot is, pl. a stressz, pánik, félelem!) És természetesen vannak nagyon virulens és nagyon patogén kórokozók (l. -> Koronamester No1) is, de az első hullám tapasztalatai alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a SARS-CoV-2 nem ezek közé tartozik. Mi történne, ha mostantól kezdve nekiesnénk a lakosságnak, és elkezdenénk tesztelni a szervezetünkben lévő mindenféle kórokozó jelenlétét? Hány vírushordozó (fertőzött?!) egyént találnánk? Közülük hány ember lenne ténylegesen beteg, és hány esne pánikba és produkálna tüneteket is? Ez a helyzet a koronavírusokkal is: tünetmentesen is jelen lehetnek a szervezetünkben. És ez történik akkor, amikor elkezdjük tesztelni az embereket a koronavírusra: találunk embereket, akiknek éppen ott van a szervezetében. A média fertőzötteknek / eseteknek nevezi őket, azt sugallva ezzel, hogy betegek, holott (mint fentebb írtam) a pozitív teszt önmagában a klinikai tünetek (betegség!) nélkül nem jelent semmit. Ha letesztelnénk ezeket az embereket egy sor egyéb kórokozóra is, vajon hány vírust, baktériumot  találnánk még a szervezetükben, és milyen diagnózist állítanánk fel? Ha holnaptól óránként bemondanánk a médiában, hogy hány potenciálisan patogén kórokozót hordozó egyént találtunk aznap, akik ezen kórokozók valamelyikét (sőt többet is) ráragaszthatják másokra, és ők maguk vagy mások  ne adj isten megbetegedhetnek, és akár kínok közepette meg is halhatnak, mi történne?  Pedig ez történik nap mint nap, teli vagyunk kórokozókkal, és ezeket naponta másokra is ráragasztjuk, és mi magunk vagy mások időnként meg is betegszenek. Természetesen nem a nagyon virulens és patogén kórokozókról beszélek, azok ellen kell védekezni, de néha még azt sem tesszük meg ilyen vehemenciával, mint most a koronavírussal.

8) Rámondhatjuk-e egy betegre, hogy az új koronavírus okozza a tüneteit, és ha elhalálozna, rámondhatjuk-e, hogy ténylegesen a koronavírus-fertőzés okozta a halálát, ha diagnosztika nem megbízható (tesztelés, boncolási eredmények)? Különösen hogy szinte minden esetben legyengült immunrendszerű, idős és/vagy krónikus betegek haltak meg. De még ha minden koronavírusosnak mondott eset ténylegesen is az volna, a teljes lakosságra levetítve eléri-e a megbetegedések és a halálozás aránya más fertőző betegségekét (pl. influenza), nem beszélve az egyéb súlyos betegségekről, amelyek nap mint nap tizedelik a lakosságot, és mégsem foglalkozunk velük?

9) Fentiek tükrében kimondhatjuk-e egyáltalán, hogy járvány van? Vajon miért módosította a WHO a pándemia kritériumát? Kimondhatjuk-e, hogy súlyos fertőző betegség sújtja a lakosságot, amely indokolja a komoly következményekkel járó korlátozó intézkedéseket?!

10) Miért nem emeli fel a szavát a lakosság, amikor megalapozatlanul ilyen súlyos mértékben korlátozzák és veszélyeztetik az életét (l. egészségügy befagyasztása, munkahelyek megszűnése, szociális és családi élet ellehetetlenítése stb.)?! Miért nem követeli a párbeszédet, a szakmai érveket, bizonyítékokat?!

11) A komoly következményekkel járó intézkedéseket nemcsak orvosszakmai érveknek kellene alátámasztania, de a járulékos következményeket is meg kellene vizsgálni. Történtek/történnek vizsgálatok, költség-hatékonyság elemzések, hogy milyen hatással volt/van/lesz a leállításoknak az egészségügyi és gazdasági mutatókra (hónapokig ellátatlan betegek, munkájukat elvesztett tömegek, oktatás elégtelensége stb.)? Ha nem, miért nem? Ha igen, miért nem igazítják ezekhez az intézkedéseket, és miért nem kap erről tájékoztatást a lakosság?

12) Miért alkalmaznak kettős mércét, hogy kinek kell betartani az intézkedéseket? Lásd az ország szelektív lezárása, bizonyos rendezvények igen, mások nem, a vezető politikusok mentesülése a maszkviselés alól stb. 

13) Miért kell fizetnünk a közpénzből vásárolt tesztek elvégezésért, pláne hogy járványhelyzet esetén az állam kötelessége lenne ingyenesen elvégezni azokat?!

14) Számos indokolatlan beruházás és pénzköltés történt a járvány ideje alatt (is). Miért nem kaptak ehelyett az emberek minimum személyenként egy maszkot, fertőtlenítőszert, pláne hogy kötelezővé tették a maszkviselést? (Egy jól teljesítő gazdaságban, mint amilyen állítólag Magyarország, minimális költség lenne, különösen az óriásplakátok, kipostázott konzultációs kérdőívekhez képest.) Miért nem fagyasztottak be minden felesleges vagy halasztható beruházást, és kapott helyette a lakosság anyagi és nem anyagi segítséget?!  Hiszen minden családot érintettek a korlátozások, minden családban vannak veszélyeztetett emberek (idős szülők vagy ellátásra szoruló krónikus betegek) vagy iskolából hazaküldött tanuló gyerekek (akiknek a felügyeletét, oktatását, ellátását meg kellett oldani) vagy munkájukat elvesztett emberek.

15) Ha egy „egyszeri” ember hibás döntéseket hoz, annak komoly következményei vannak. Miért nem számoltatjuk el a vezetőinket a hibás döntésekről, amelyek súlyos gazdasági és egészségügyi következményei voltak/vannak/lesznek? Lásd rendelések lezárása, kórházak kiürítése, felesleges, sőt alkalmatlan lélegeztető gépek vásárlása, felesleges beruházások támogatás helyett stb.

16) És végül, de nem utolsó sorban: Tudjuk, hogy a vírusfertőzésekre nincsen célzott terápia. Hogy lehet, hogy egyetlen hangot sem hallunk arról, hogy milyen módszerekkel erősíthetjük a szervezetünk védekezését, amely azonnali segítség lenne a fertőzések elkerülésében és megbetegedés esetén a gyógyulásban? Miért van a figyelem kizárólag a passzív védekezésen? Miért várjuk a csodaszert, az oltást, mint valami messiást?

A vírus, mint esély – Koronamester No.2

"Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak fel, az optimisták pedig a vitorlákat." (ismeretlen)

A járványhelyzetnek sajnos még nincsen vége. Bár csitultak a kedélyek, nem vagyunk túl rajta. A másodlagos következményeken (egészségügy befagyasztása, gazdasági károk stb.) pedig pláne nem. (Szándékosan járványhelyzetet írtam, és nem járványt!) De ahogy az első koronavírusos írásomban is kiemeltem (-> Koronamester No1), ez a járványhelyzet nemcsak kárt okoz, de fontos (és szerintem még igencsak enyhe) figyelmeztető jel is. És ami még fontosabb: Esély. Lehetőség a tanulásra. Minden egyéni krízishelyzet ilyen, de ez annyiban más, hogy az egész társadalmunkat, sőt az egész világot érinti, így sokkal átfogóbbak és hosszabb távúak a hatásai.

Mi lenne, ha mindent, amit a járvány ránk kényszerített, és hasznos vagy elviselhető melléhatásnak bizonyult, ezentúl önként (és dalolva ;-) csinálnánk?!

Mindjárt hozok példákat is, de előbb röviden arról, hogy miért is fontos ez a válságkezelés szempontjából, ha már ez az egyik fő témája ennek a blognak. A járványhelyzet által ránk kényszerített helyzet sok lemondással jár(t). De valódi szükségletekről mond(t)unk le? A válság megmutatta, mi igazán fontos, minek van valódi értéke a számunkra. És azt is megmutatta, hogy mi az, ami nélkül egészen jól megvagyunk. (Erre majd még visszatérek.) És természetesen egy sor valódi szükségletünket is megnyirbált. De az is biztos, hogy még ezek zöme is messze nem közelítette meg az elviselhetőség határát. Máris hangsúlyozni szeretném, hogy átlagokról beszélek. Akinek például meghalt valakije a járványhelyzet miatt, annak természetesen megközelítette az elviselhetőség határát. De ha a teljes képet nézzük, hol van ez egy háborútól, súlyos ökológiai katasztrófától, éhínségtől és sorolhatnám?! Nem véletlenül írtam, hogy ez még csak egy enyhe figyelmeztető jel volt. És ha most sem tanulunk, akkor a következő válság sokkal rosszabb lesz. Pont ezért van szükség arra, hogy észrevegyük, hogy egyáltalán nem ördögtől való kicsit lelassulni, visszafogni magunkat mindenféle szempontból. (Lásd csiga, lásd nemnövekedés). Mert éppen ez az oka ennek a mostani válságnak is, ha egyre csak növekedünk. Hogy világméretű járványok alakulhatnak ki, az is egy tünete a sok közül az -> „elvevő” mentalitásnak (l. Izmael). És mert ez még bőven kibírható, mármint az a mértékű lassulás, amit a járványhelyzet előidézett. Miért ne folytathatnánk immár szándékosan ezt a lassulást, ahelyett hogy azonnal visszagyorsítanánk, amint végre újra megtehetjük? Sőt, ha okosan csináljuk, sokkal kevésbé lenne nehéz, mint azt gondolnánk. És sokkal kevesebb áldozattal, szenvedéssel is járna, mint amikor az élet leckéztet. Mert nem kell mindent romba dönteni, hanem csak azt, amit igenis kell. Na, ezt jól megmondtam :-). Szóval mindenki tudja, hogy például nem az egészségügyet, oktatást kell leépíteni, hanem sok minden mást.

Az is biztos, hogy a valódi (azaz valódibbnak látszó, mert minden relatív) szükségleteink egy részéből is le kell faragnunk. Előbb vagy utóbb. Ezt nem lehet megúszni. De ezt is jobb önként, mintha megvárjuk, amíg egy következő, hasonló – vagy sokkal durvább – katasztrófa kényszerít rá megint, ami ugyanígy felkészületlenül ér. A tudatos változtatás sem könnyű, de sokkal kisebb -> stressz, mert nem váratlan, és van lehetőségünk előre tervezni a lépéseinket. Ráadásul motiváltak vagyunk, nem kétségbeesettek. Az eredményt (a visszafogottabb életünket) sikerélménynek tekintjük, és nem istencsapásnak. (-> Átkeretezés, ahogy a pszichológia nevezi.)

Mondják, a szükség nagy úr. Hát, ezt most megtapasztaltuk. De nemcsak nagy úr, hanem jó tanítómester is. Lássuk akkor a konkrét leckéket. Első lépésben például érdemes összeszedni az előbb beígért példákat a járványhelyzet pozitív és elviselhető mellékhatásairól. Természetesen szubjektív, hogy ki mit hogyan élt meg, így a két lista egyes elemei felcserélődhetnek, és nem egy esetben a negatív hatások számos előnnyel is járnak. Sőt, egyik hatás magával hoz egy másikat, az meg egy következőt: elindul egy láncreakció. Ha ügyesen lovagoljuk meg a változás szeleit, ezeket a magunk javára fordíthatjuk.

A járványhelyzet pozitív mellékhatásai:

• Kényszerpihenő, azaz idő, idő, idő…: Ugye, mennyit szenvedünk a hiányától? És mennyi mindenre lehetőségünk nyílt, amire eddig sosem jutott? Pl. kicsit számot vetni az életünkkel, ha már a változásnál tartunk (lásd -> Elvesztettem a fonalat, mihez kezdjek vele. Válságkezelés No1. bejegyzést);
• Otthoni munka: Hány nő vágyálma volt korábban? (Talán nem csak nőké.)
• Ingázás, közlekedés, dugók látványos csökkenése: Budapest egészen élhető város lett: levegő, csend, nyugalom…;
• Több idő az otthonra, családra, gyerekekre, közös programokra;
• Iskolaszünet: Bízom benne, hogy sok gyerek élvezte. Bár ez jó pár szülőt az idegösszeomlás szélére sodort, szóval van, akinél átkerült a negatív mellékhatások közé, az tuti. (Csak a humor kedvéért: A minap a papírboltban csíptem el a következő beszélgetést: „Szerinted indulnak a nyári táborok?” „Igen.” „Jó-jó, de lesz elég jelentkező?””Holt biztos. Tele lesznek! Egy csomó szülő alig várja, hogy megszabaduljon a kölkétől egy kis időre” ;-);
• Kreativitás, új készségek: Rengeteg dolgot magunk kellett megoldanunk a szolgáltatások hiányában, fel kellett találjuk magunkat;
• …

A járványhelyzet elviselhető vagy rossz, de új lehetőségeket rejtő mellékhatásai:

• Korlátozott bolti nyitva tartások: Végül is, muszáj annyit vásárolni?
• Bezárt szolgáltatások, szórakozóhelyek: Kisebb a kísértés a pénzköltésre, pótcselekvésre. Zárva a konditerem? Ennyi kocogó embert életben nem láttam a városban, különösen az erdők, mezők, kirándulóhelyek teltek meg, ami szerintem a legjobb hely a testmozgásra. Új hobbikat kerestünk, otthoni koszton éltünk stb.;
• Korlátozott egészségügyi ellátás: Enyhébb esetekben még jót is tesz, hogy keresnünk kell az alternatív utakat, öngyógyító módszereket az egészségügy sokszor tüneti kezelése, és túlzottan testi (fizikai) központú módszerei helyett. Én az EGÉSZség teljes körű, azaz bio-pszicho-szociális modelljében hiszek, aminek utóbbi két elemét a mai orvoslás sajnos igencsak mostohán kezeli. Nem beszélve arról, hogy jobban észrevesszük most, hogy mennyire fontos (lenne) a megelőzés, egészségmegőrzés. (De ez messzire vezet, és rengeteg szó lesz még róla.)
• Kevesebb bevétel -> kevesebb költés a látszatszükségletekre, átgondoltabb vásárlás. (Természetesen nem beszélek azokról, akiket ez a helyzet anyagilag a padlóra tett. Hol van az átfogó kormányprogram és segítség, amire szükség lenne? Hol van a -> feltétel nélküli alapjövedelem? Ez utóbbiról is lesz még szó.)
• Munkahelyek megszűnése -> új munkalehetőségek, (ön)képzés: Én hiszek abban, hogy a kényszerű munkahelyi átszervezéseknek, az új munkalehetőségek felkutatásának hosszú távon pozitív eredményei lesznek, és elősegítik a nemnövekedést szolgáló gazdasági átrendeződést. Ahogy abban is, hogy végre felértékelődnek a valódi értékteremtő munkák.
• Kevesebb termelés, fogyasztás -> nemnövekedés…
• ...

Számos példát lehetne még keresni, de biztos, neked is megvan a saját listád. Lehet ez akár a házi feladat is, hogy összeszedd, átgondold, levond a tanulságokat.

Folyt. köv. -> Koronamester No3.

----

Hamarosan jön:

-> Tenni vagy nem tenni?!

-> A kicsi szép, azaz vigyázz mit kívánsz, mert megkapod!

-> Miért pont csiga, és mi az a csigastratégia?