COVID–1984: A tudomány és a józan ész halála (DrKovács Kovidol No.1.)

Az elmúlt hónapokban sajnos engem is elsodort a koronavírus-járvány azoktól a dolgoktól, amelyekkel foglalkoztam / foglalkozni szeretnék. A COVID-ügy most mindent visz. Nem lehet kikerülni, mert amíg nem tesszük rendbe, addig nem tudjuk a figyelmünket, energiáinkat visszairányítani a valóban(!) sürgető és fontos dolgokra. Hogy miért írom, hogy valóban fontos, hiszen mi az, ha nem a COVID? 

Erről szól a következő összefoglaló: 

COVID–1984: A tudomány és a józan ész halála
(DrKovács Kovidol No.1)

Ha nem bukkannék minden nap valami újabb anomáliára

a koviddal kapcsolatban, az lenne a csoda!

Egyre fokozódó aggodalommal szemlélem azt az egy éve tartó folyamatot, amely a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban világszerte zajlik. Vezetőink a világháború óta nem tapasztalt módon korlátozzák az életünket, és arra készülnek, hogy beoltsák a népességet. Az emberek kritika nélkül elfogadják a média híreit, beletörődnek az alkotmányellenes intézkedésekbe. És lassan annyira elbillent a mérleg a rettegés felé, hogy az emberek már maguk kérik, hogy mentsék meg őket, bármi áron. Inkább azok is beoltatják magukat, akik látják a veszélyeit és indokolatlanságát, csak vége legyen a félelemnek és visszakaphassák a régi életüket. Mindezt anélkül, hogy elgondolkodnának: Tényleg olyan súlyos a helyzet? Indokoltak ezek az intézkedések? Védik azokat, akik valóban rászorulnak? Tényleg az oltás az egyetlen megoldás? És vajon visszakapjuk-e valaha is a normális életünket, ha a dolgok így mennek tovább?

Mint klinikai és kutatási tapasztalatokkal is rendelkező szakember, kötelességemnek éreztem, hogy utánajárjak: Mi történik itt valójában? Az emberek mintha nem hinnének a saját szemüknek és a józan eszüknek, a szakemberek pedig mintha mindent elfelejtettek volna, amit az egyetemen és a szakmájukban tanultak! Teszem azt – és szerencsére nem csak én! –, amit a vezetőinknek, a kollégáknak és a tényfeltáró újságíróknak tenniük kellene: Oknyomozok, elemzem a szakirodalmat és az elérhető háttér-információkat, keresem az igazságot és a valódi megoldásokat. És aki keres, az talál…

 

Óriási pusztításnak vagyunk tanúi, és nem az egyes számú közellenségnek kikiáltott új koronavírus(ok?)nak köszönhetően! De még ha minden igaz is lenne a hivatalos híradásokból, a járvány „járulékos” veszteségei – emberéletekben és költségekben mérve is – messze felülmúlják a vélt hasznot. A COVID-ügy azonban ezer sebből vérzik, és a haszon is meglehetősen kétes: Vajon igazán megmentettünk egyetlen lelket is, vagy csak késleltettük, és félelemben, szeretteiktől elzárva, drasztikus beavatkozások (pl. lélegeztetőgép) és még több szenvedés után bocsátottuk útjukra azokat, akiknek lejárt az ideje? Súlyos kérdések ezek. Vajon fény derül valaha is a teljes igazságra, és megkapjuk a válaszokat?

Fél éve tartó intenzív kutatómunkám eredményét hamarosan könyvben és egy beszélgetéssorozatban osztjuk meg: hogy mindenki megismerhesse azt a rengeteg furcsaságot és szakmai hibát, ami a járványt végigkíséri. Mindenkinek tudnia kell ezekről, amikor ilyen súlyos intézkedésekkel sújtanak, és ilyen komoly, az életünket befolyásoló kérdésekkel kapcsolatban kell döntéseket hoznunk (mint például az oltás). 

 

A járvány anomáliái és mozgatórugói – ízelítő a tartalomból:

 

1) Ágyúval verébre? Kö(ó)rkép a járvány elleni védekezés közvetett áldozatairól: járulékos(?) veszteségek. A „Ne árts!” és az arányosság elve: Merre billen a mérleg? 

 

2) Keress és találsz! Ijesztő számok és járványgörbék. De mit mutatnak valójában? Mit látunk a statisztikákban, ha nem betegeket? Megváltozott járványügyi definíciók: esetek, betegek, gyógyultak, halottak – igazolt COVID-tünetek nélkül? Ok és okozat: A SARS-CoV-2 úgy öl, hogy ki sem váltja a „súlyos akut légúti tünetegyüttest”, amiről a nevét kapta?! Egyéb furcsaságok: kormegoszlás; atipikus lefolyás; újabb mutációk? COVID & influenza: melyik a vadmacska és melyik az oroszlán? 

 

3) Az adu ász, ami mindent visz? A gold standard PCR-teszt. Mire való és mire nem: mérni a mérhetetlent? A pozitív teszt nem egyenlő a betegséggel, és önmagában semmit nem mond arról, hogy beteg-e, fertőző-e valaki. A PCR-eljárás(!) korlátozottan alkalmazható klinikai célokra. Mégis egy világjárvány, emberek milliárdjaink az élete áll vagy bukik rajta! A tesztelési lavina és a járványügyi intézkedések. A PCR-eljárás Nobel-díjas feltalálója, Kary Mullis forog a sírjában…

 

4) Ne keress, és nem találsz! Ok és okozat: Mi áll a többlethalálozás mögött? A mostohán kezelt, bizonyító erejű vizsgálatok: ellenanyagtesztek, vírustenyésztés, Koch-posztulátumok. Kórbonctan: „tudomány a gyógyítás mögött”. Megengedhető egy új kórokozó, egy súlyosnak mondott világjárvány esetén ezek hanyagolása? Még nem ismerjük eléggé a koronavírust? Hát az 1972(!)-es járvány az USA-ban? Vagy a SARS 2003-ban és a MERS 2012-ben? Hová tűnt a 2020-21-es szezonban az influenza? Persze, a korlátozások! Csak a szintén cseppfertőzéssel terjedő és hasonló tünetekkel járó SARS-CoV-2 ellen nem hatásosak, hiszen nyakunkon a 3. hullám? Egyéb kórokozók oki szerepe? Differenciáldiagnosztika? A járványtan atyja, a szintén Nobel-díjas Robert Koch (is) forog a sírjában…

 

5)  Média, politika, szakártók: Háttérérdekek és főszereplők. Oltás, oltás, oltás! Indokolt, biztonságos, hatásos? Globális genetikai emberkísérlet – védtelen idősek és gyermekek, várandós nők és magzataik bevonásával?! A járvány gazdasági áldozatai és nyertesi: Ki fizeti a révészt és ki a révész? WHO és pandémia: még egy újraírt definíció. Egészségügyi szakemberek: felelősök vagy áldozatok? Mindkettő? Hová lett a bizonyítékokon alapuló orvoslás és a megelőző orvostan? Mit tesznek a vezetők és a média? Ami a dolguk lenne, vagy az ellenkezőjét? Ki terjeszt rémhíreket? Alkalmatlanság vagy szándékosság? Szaporodó összeesküvés-elméletek: nem is csoda...

 

6)  Nagy az elme hatalma! Médiakampány: sulykolás, manipulálás, félelemkeltés, megosztás. Hárítás és közöny. A világ legnagyobb gumicsontja? Fokozódó sötétség, aggasztó kilátások: hatalommal való visszaélés, különleges jogrendek, diszkrimináció… Megvalósul a negatív utópia? Orwell is forog sírjában… 

 

7)  Nagy az elme hatalma! Jó hír, hogy ez a megoldás kulcsa is…

Ráadás: Barát vagy ellenség? Vírusok, immunrendszer, járványügyi útikalauz.

„Minden az elménkben történik.
Ami minden elmében megtörténik, az valóban megtörténik” 

(George Orwell)

Ez az írás a könyv és beszélgetéssorozat bemutatója is egyben. Letölthető innen (a lap aljáról): http://angyalhegy.szupervalyog.com/konyveim

A "COVID-1984: Fekete doboz" könyv: https://kovidol.hu/blog/dr-kovacs-monika-covid1984-fekete-doboz#main

Kérlek, add tovább! Az információ olyan, mint a víz: Nem lehet megállítani, mert megtalálja a réseket. (DrKovács Kovidol)

http://kovidol.hu/

A tehetetlenségről – Válságkezelés No.3

„A világot nem régi szemléletű emberek fogják megmenteni új programokkal.
Ha a világ megmenekül, új szemléletű emberek fogják megmenteni – programok nélkül.”
(Daniel Quinn: B története)

A járványhelyzet elején indítottam egy Facebook csoportot a közvetlen ismerőseimnek: „Help, I need somebody” címmel. Gondoltam, ők is hasonló cipőben járhatnak, hogy mit kezdjenek ezzel az egésszel, talán tudnánk egymásnak segíteni. Összegyűltünk jó páran a csoportban, de sajnos az aktivitás igen lanyhának bizonyult. Tudom, hogy elárasztanak minket az információk, az ilyen-olyan kezdeményezések a Facebookon is. Kinek is kell még egy újabb? De még inkább azt gondolom, hogy egyszerűen csak visszahúznak a hétköznapi gondok, és örülünk, ha a szűkre szabott időnkben az alapvető dolgainkat meg tudjuk oldani. Hiszen jómagam is így jártam, mert végül kevesebb időm lett a csoportra, mint szerettem volna. Az is igaz, hogy egy idő után elkedvetlenített, hogy magammal (jó esetben még két barátommal) diskurálok. De sebaj! Nem is szemrehányásként írom ezeket. Hiszen a szándék a fontos! Sosem tudhatjuk, mikor lesz valami értelme annak, amit csinálunk. Lehet, hogy valakinek mégiscsak segít, valamit mégiscsak elindít, még ha látszólag semmi nem is történik a kezdeményezéssel. Ez már önmagában jó érzés. És ha nincs is időnk minden jó ügyhöz kapcsolódni, engem felvillanyoz, hogy egyre több segítőkész, másokkal törődő embert látok magam körül. Ki-ki munkálkodik a maga területén. Ébredezünk :-)!

Miért is jutott eszembe ez az eset? A tehetetlenségen morfondíroztam ma reggel ébredéskor. (Talán egy álom hatására? Erre már nem emlékszem. Félálomban sokszor támadnak olyan gondolataim, amiket szívesen osztok meg, hátha másokban is elindít valamit.) Hogy a tehetetlenség gátol a változásban. Például abban, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk olyan lehetőségeknek (mint például egy önsegítő csoport), amelyek ugyan itt és most elvesznek időt a napi gondok megoldásától, de hosszú távon pont azt segítenék, hogy hatékonyabban oldjuk meg ezeket a napi gondjainkat. 

Tehetetlenség. Ez a szó is jó példája beszédes magyar nyelvünknek. Nem győzök rácsodálkozni, milyen sokrétű jelentéstartalom, milyen mély összefüggések rejlenek a kifejezéseinkben, ha megvizsgáljuk őket. Például a tehetetlenség fizikai jelentése. Amikor egy nagy test nekilódul, és nem tud egykönnyen megállni…  És a mögöttes tartalom, azaz a belső, lelki tehetetlenségünk… És a két jelentés kapcsolata. Sőt, a kognitív pszichológia egyik fontos jelensége -> a tanult tehetetlenség. Amikor egy stresszhelyzetet megoldásában újra és újra sikertelenek vagyunk, és végül „megtanuljuk”, hogy hiába is küzdünk, úgy sincsen értelme. Feladjuk. Ez az apátia, a depresszió egyik oka. És globális szinten is ez a tehetetlenség okozza, hogy hiába látjuk a fenyegető problémákat, nem teszünk olyan hathatós lépéseket, amilyeneket a helyzet súlyossága igényelne. A vonat, amin ülünk, robog előre a pályáján, és nagyon nehéz leállítani, vagy váltani, irányt változtatni. Ráadásul az életvonatunkat az idő nagy részében robotpilóta üzemmódban működtetjük, automatizmusok, azaz -> automatikus gondolatok, a háttérből, láthatatlanul irányító „hitek” (meggyőződések) „segítségével”. Azért az idézőjel, mert ezek sok esetben kifejezetten káros beidegződések, és még csak észre sem vesszük őket.

Az egész blog mottója kívánkozik ide: „A világot nem régi szemléletű emberek fogják megmenteni új programokkal. Ha a világ megmenekül, új szemléletű emberek fogják megmenteni – programok nélkül.” Quinn valahogy így magyarázta ezt a dolgot a regényében: A világ jelenlegi működése egy hatalmas folyóhoz hasonlítható. Iszonyatos erőkkel halad egy irányba. (Tehetetlenség!). És ez az irány jelenleg igencsak veszélyes. Vízesés van a végén. A programok (kezdeményezések), amelyekkel ezt az irányt meg szeretnénk változtatni, botok, amelyeket a folyó medrébe szúrunk. Meg tudják ezek változtatni a folyó irányát?! Le tudják lassítani, ne adj isten megállítani?! Bármilyen sokat is szúrunk le újra és újra, mert játszi könnyedséggel elsodorta őket az ár? Hm? Na ugye. A folyót mozgató erőket kell befolyásolnunk. És ez a világunk esetében a mi „civilizált” kultúránk. „Elvevő” világszemléletünk, ahogy Quinn gorillája, Izmael elnevezte. Ha ezen munkálkodunk, megváltozik a folyó iránya, és nem lesz szükségünk program-botokra. Folyik majd magától az új medrében. Hogy még szemléletesebbé tegyem a hasonlatot, ugyancsak Izmael magyarázatát segítségül hívva: A jelenlegi világrend is programok nélkül működik, nemdebár? Kell bármiféle kampány ahhoz, hogy repülője üljünk és elmenjünk nyaralni Mallorcára, vagy építsünk magunknak egy szép nagy házat, vegyünk autót, lehetőleg egyet-egyet a család minden tagjának? Ezek az élet nyilvánvalóan természetes részei. Ezekről a szükségletekről senkinek nem kell meggyőznie minket. Mélyen bele vannak szőve civilizált kultúránk szövetébe. Viszont se szeri, se száma a jó szándékú kampányoknak, amelyek felhívják a figyelmet a repülés, az építőipar és az autók által okozott környezetszennyezés hatásaira, sőt a közelgő ökológiai katasztrófára. Nem mondom, hogy semmi hatásuk sincsen, de nem virágzik még mindig töretlenül a légiközlekedés, az építőipar vagy az autógyártás?! Amit az aktuális világszemlélet diktál, az megy magától, mint a karikacsapás.

Ugye, mennyire a fején találta a szöget Daniel Quinn? Mindjárt más világításba kerül az is, ha a kezdeményezéseink szerényebb eredményekkel járnak, mint szeretnénk. Tévedés ne essék, senkit nem akarok lebeszélni, hogy felkaroljon bármilyen jó ügyet! Sőt, mindennél nagyobb szükség van erre. A sok-sok ébredező és cselekvő emberre! De hatékonyabbak vagyunk, ha párhuzamosan figyelmet fordítunk a tudatosodásra és az ehhez szükséges készségek fejlesztésére is. Sőt, a szemléletváltásra az elsődleges! És mert ezek a készségek nagyon is fejleszthetők, és sokkal egyszerűbb, bárki által elsajátítható eszközökkel, mint bármilyen komoly kampány vagy program.

Nos, többek között ezért indítottam útjára az én kis csigámat. Mert a saját leszúrt botjaimmal kapcsolatban megtapasztaltam ezt a tehetetlenséget én is. Hiába voltak egyébként jó ügyek. Aztán sorra jöttek a válságok is (lobog a víz a fazékban, fő a béka, ahogy Izmael mondaná), és komolyan elbizonytalanodtam: Mihez kezdjek? Mit csináljak, aminek valóban van értelme, ami hatékonyabb? Közben azért még leszúrtam egy-egy bátortalan botot, de egyre hamarabb észrevettem, hogy nem megy a dolog, és egyre hamarabb kifáradtam (tanult tehetetlenség!). (Még működik a robotpilótám, mert bizony nem könnyű visszavenni tőle az irányítást, még akkor sem, ha elhatározzuk, hogy leállítjuk.) De igyekszem most már, hogy a figyelmemet és minden erőmet arra a célra összpontosítsam, amiben igazán hiszek, és amivel a -> Csigastratégia?! bejegyzést is kezdtem: a szemléletváltásra, tudatosodásra. Igen, ez a kezdeményezés is csak egy újabb bot (egyelőre). De egy olyan bot, ami a folyót mozgató erőket veszi célba. Ha ilyenből sokat szúrunk le, elérjük a kritikus tömeget, és változni fog a folyás iránya.

Addig is érdemes dolgozni a belső tehetetlenségünkön is: Először is vegyük észre, ha rossz felé haladunk. Vegyük észre, ha nem mi irányítunk, azaz nem tudatos szándékok működtetnek. Vizsgáljuk meg, és korrigáljuk a káros, háttérben munkálkodó meggyőződéseinket.

Ehhez megint csak mi kell? Hogy lassítsunk! És ha kell, húzzuk be a kéziféket, és álljunk meg. Persze lehet, hogy nem is kell egészen leállnunk, hanem elég, ha másik vágányra váltunk. De ehhez megint csak kell némi lassítás. És megint csak a lassítás! Kezdettől fogva tetszett a csiga szimbólum, de hogy ennyiszer fogok erre kilyukadni, azt magam sem gondoltam volna :-).

Folytatása következik: A későbbiekben lesz még szó a tanult tehetetlenségről, az automatikus gondolatok kezeléséről, mert alapvető önismereti és stresszkezelő módszer.

---

Hamarosan jön:
-> Tenni vagy nem tenni?!
-> A kicsi szép, azaz vigyázz mit kívánsz, mert megkapod!
-> Miért pont csiga, és mi az a csigastratégia?

A vírus, mint esély – Koronamester No.2

"Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak fel, az optimisták pedig a vitorlákat." (ismeretlen)

A járványhelyzetnek sajnos még nincsen vége. Bár csitultak a kedélyek, nem vagyunk túl rajta. A másodlagos következményeken (egészségügy befagyasztása, gazdasági károk stb.) pedig pláne nem. (Szándékosan járványhelyzetet írtam, és nem járványt!) De ahogy az első koronavírusos írásomban is kiemeltem (-> Koronamester No1), ez a járványhelyzet nemcsak kárt okoz, de fontos (és szerintem még igencsak enyhe) figyelmeztető jel is. És ami még fontosabb: Esély. Lehetőség a tanulásra. Minden egyéni krízishelyzet ilyen, de ez annyiban más, hogy az egész társadalmunkat, sőt az egész világot érinti, így sokkal átfogóbbak és hosszabb távúak a hatásai.

Mi lenne, ha mindent, amit a járvány ránk kényszerített, és hasznos vagy elviselhető melléhatásnak bizonyult, ezentúl önként (és dalolva ;-) csinálnánk?!

Mindjárt hozok példákat is, de előbb röviden arról, hogy miért is fontos ez a válságkezelés szempontjából, ha már ez az egyik fő témája ennek a blognak. A járványhelyzet által ránk kényszerített helyzet sok lemondással jár(t). De valódi szükségletekről mond(t)unk le? A válság megmutatta, mi igazán fontos, minek van valódi értéke a számunkra. És azt is megmutatta, hogy mi az, ami nélkül egészen jól megvagyunk. (Erre majd még visszatérek.) És természetesen egy sor valódi szükségletünket is megnyirbált. De az is biztos, hogy még ezek zöme is messze nem közelítette meg az elviselhetőség határát. Máris hangsúlyozni szeretném, hogy átlagokról beszélek. Akinek például meghalt valakije a járványhelyzet miatt, annak természetesen megközelítette az elviselhetőség határát. De ha a teljes képet nézzük, hol van ez egy háborútól, súlyos ökológiai katasztrófától, éhínségtől és sorolhatnám?! Nem véletlenül írtam, hogy ez még csak egy enyhe figyelmeztető jel volt. És ha most sem tanulunk, akkor a következő válság sokkal rosszabb lesz. Pont ezért van szükség arra, hogy észrevegyük, hogy egyáltalán nem ördögtől való kicsit lelassulni, visszafogni magunkat mindenféle szempontból. (Lásd csiga, lásd nemnövekedés). Mert éppen ez az oka ennek a mostani válságnak is, ha egyre csak növekedünk. Hogy világméretű járványok alakulhatnak ki, az is egy tünete a sok közül az -> „elvevő” mentalitásnak (l. Izmael). És mert ez még bőven kibírható, mármint az a mértékű lassulás, amit a járványhelyzet előidézett. Miért ne folytathatnánk immár szándékosan ezt a lassulást, ahelyett hogy azonnal visszagyorsítanánk, amint végre újra megtehetjük? Sőt, ha okosan csináljuk, sokkal kevésbé lenne nehéz, mint azt gondolnánk. És sokkal kevesebb áldozattal, szenvedéssel is járna, mint amikor az élet leckéztet. Mert nem kell mindent romba dönteni, hanem csak azt, amit igenis kell. Na, ezt jól megmondtam :-). Szóval mindenki tudja, hogy például nem az egészségügyet, oktatást kell leépíteni, hanem sok minden mást.

Az is biztos, hogy a valódi (azaz valódibbnak látszó, mert minden relatív) szükségleteink egy részéből is le kell faragnunk. Előbb vagy utóbb. Ezt nem lehet megúszni. De ezt is jobb önként, mintha megvárjuk, amíg egy következő, hasonló – vagy sokkal durvább – katasztrófa kényszerít rá megint, ami ugyanígy felkészületlenül ér. A tudatos változtatás sem könnyű, de sokkal kisebb -> stressz, mert nem váratlan, és van lehetőségünk előre tervezni a lépéseinket. Ráadásul motiváltak vagyunk, nem kétségbeesettek. Az eredményt (a visszafogottabb életünket) sikerélménynek tekintjük, és nem istencsapásnak. (-> Átkeretezés, ahogy a pszichológia nevezi.)

Mondják, a szükség nagy úr. Hát, ezt most megtapasztaltuk. De nemcsak nagy úr, hanem jó tanítómester is. Lássuk akkor a konkrét leckéket. Első lépésben például érdemes összeszedni az előbb beígért példákat a járványhelyzet pozitív és elviselhető mellékhatásairól. Természetesen szubjektív, hogy ki mit hogyan élt meg, így a két lista egyes elemei felcserélődhetnek, és nem egy esetben a negatív hatások számos előnnyel is járnak. Sőt, egyik hatás magával hoz egy másikat, az meg egy következőt: elindul egy láncreakció. Ha ügyesen lovagoljuk meg a változás szeleit, ezeket a magunk javára fordíthatjuk.

A járványhelyzet pozitív mellékhatásai:

• Kényszerpihenő, azaz idő, idő, idő…: Ugye, mennyit szenvedünk a hiányától? És mennyi mindenre lehetőségünk nyílt, amire eddig sosem jutott? Pl. kicsit számot vetni az életünkkel, ha már a változásnál tartunk (lásd -> Elvesztettem a fonalat, mihez kezdjek vele. Válságkezelés No1. bejegyzést);
• Otthoni munka: Hány nő vágyálma volt korábban? (Talán nem csak nőké.)
• Ingázás, közlekedés, dugók látványos csökkenése: Budapest egészen élhető város lett: levegő, csend, nyugalom…;
• Több idő az otthonra, családra, gyerekekre, közös programokra;
• Iskolaszünet: Bízom benne, hogy sok gyerek élvezte. Bár ez jó pár szülőt az idegösszeomlás szélére sodort, szóval van, akinél átkerült a negatív mellékhatások közé, az tuti. (Csak a humor kedvéért: A minap a papírboltban csíptem el a következő beszélgetést: „Szerinted indulnak a nyári táborok?” „Igen.” „Jó-jó, de lesz elég jelentkező?””Holt biztos. Tele lesznek! Egy csomó szülő alig várja, hogy megszabaduljon a kölkétől egy kis időre” ;-);
• Kreativitás, új készségek: Rengeteg dolgot magunk kellett megoldanunk a szolgáltatások hiányában, fel kellett találjuk magunkat;
• …

A járványhelyzet elviselhető vagy rossz, de új lehetőségeket rejtő mellékhatásai:

• Korlátozott bolti nyitva tartások: Végül is, muszáj annyit vásárolni?
• Bezárt szolgáltatások, szórakozóhelyek: Kisebb a kísértés a pénzköltésre, pótcselekvésre. Zárva a konditerem? Ennyi kocogó embert életben nem láttam a városban, különösen az erdők, mezők, kirándulóhelyek teltek meg, ami szerintem a legjobb hely a testmozgásra. Új hobbikat kerestünk, otthoni koszton éltünk stb.;
• Korlátozott egészségügyi ellátás: Enyhébb esetekben még jót is tesz, hogy keresnünk kell az alternatív utakat, öngyógyító módszereket az egészségügy sokszor tüneti kezelése, és túlzottan testi (fizikai) központú módszerei helyett. Én az EGÉSZség teljes körű, azaz bio-pszicho-szociális modelljében hiszek, aminek utóbbi két elemét a mai orvoslás sajnos igencsak mostohán kezeli. Nem beszélve arról, hogy jobban észrevesszük most, hogy mennyire fontos (lenne) a megelőzés, egészségmegőrzés. (De ez messzire vezet, és rengeteg szó lesz még róla.)
• Kevesebb bevétel -> kevesebb költés a látszatszükségletekre, átgondoltabb vásárlás. (Természetesen nem beszélek azokról, akiket ez a helyzet anyagilag a padlóra tett. Hol van az átfogó kormányprogram és segítség, amire szükség lenne? Hol van a -> feltétel nélküli alapjövedelem? Ez utóbbiról is lesz még szó.)
• Munkahelyek megszűnése -> új munkalehetőségek, (ön)képzés: Én hiszek abban, hogy a kényszerű munkahelyi átszervezéseknek, az új munkalehetőségek felkutatásának hosszú távon pozitív eredményei lesznek, és elősegítik a nemnövekedést szolgáló gazdasági átrendeződést. Ahogy abban is, hogy végre felértékelődnek a valódi értékteremtő munkák.
• Kevesebb termelés, fogyasztás -> nemnövekedés…
• ...

Számos példát lehetne még keresni, de biztos, neked is megvan a saját listád. Lehet ez akár a házi feladat is, hogy összeszedd, átgondold, levond a tanulságokat.

Folyt. köv. -> Koronamester No3.

----

Hamarosan jön:

-> Tenni vagy nem tenni?!

-> A kicsi szép, azaz vigyázz mit kívánsz, mert megkapod!

-> Miért pont csiga, és mi az a csigastratégia?