Ha a nő/férfi igazán szeret

 „A szeretet tevékenység; nem beleesünk, hanem helytállunk benne.” (Erich Fromm)  

#(ön)gyógyítás ~ #(pár)kapcsolat

A minap ment egy film, anyukám nézte, én csak fél füllel hallgattam. Egy alkoholista nő házasságáról és a férjéről (családjáról) szólt: „Ha a férfi igazán szeret”. Ez a történet és a cím jutott az eszembe, amikor az alábbi, a szöveg alá másolt Facebook posztot olvastam.

Nagyon szép írás (lenne). DE… És mindig jön ez a fránya „de”… Mert ezek az általánosító – látszólag(?) szertetettel teli – írások engem mindig elgondolkodtatnak. Mennyire igaz ez így önmagában az egyéni, mindennapi életekre lebontva? Mit akart vele valójában közölni az a nő/férfi, aki leírta és (így kontextus nélkül) kitette? És mire gondolt, mit érzett az az ember, aki továbbosztotta? Mire keresett gyógyírt, ki(k)nek üzent vele? Mert minden üzenet, amit kiküldünk a világba, valami okkal történik.

„Férfi gyűlölő nők, kérem ne olvassák, nekik még magukkal van dolguk, ez a folyamat nem nekik szól.”

Így indít az írás. Amikor elolvastam ezt a bevezető mondatot, az első reakcióm ez volt: Férfigyűlölő nők?! Nem nekik szól?! Egyből az arcunkba vág egy bántó, ítélkező mondatot. És utána jön a szeretetről szóló példaszöveg. Mennyire őszinte ez, mennyire valódi?

Nincsenek férfigyűlölő nők. (Na jó, bizonyára akad néhány valóban nagyon mélyen sérült, és ezért torzult személyiségű férfigyűlölő nő, vagy nőgyűlölő férfi, de ők kevesen vannak szerencsére.) A nők egész életükben szeretik a férfiakat: apjukat, testvéreiket, szerelmeiket, társaikat, fiaikat. Szeretik őket minden nehézség, minden bántás közepette, ellenére. De nem mindig tudják ezt a szeretet adni úgy, ahogy szeretnék, ahogy vágynának adni egy harmonikus kapcsolatban. Mert csak emberek. Nem szentek, nem Teréz anyák. Lelkük mélyén olyanok, mint a Clarissa Pinkola Estés csodálatos könyvében megírt Farkasokkal futó Természeti Asszonyok. Hús-vér nők. Akik hosszabb-rövidebb életük során az érzelmek teljes skáláját megélik és élik. A legmélyebb mélységektől a legmagasabb magasságokig: Szeretnek, sőt imádnak, máskor haragszanak, tombolnak, mint az égzengés. Melengetnek és ölelnek, mint a napsütés, máskor vonyítanak, vicsorognak, karmolnak, harapnak, mint a területét, életét és/vagy kölykét védő farkasszuka. El- és befogadnak, máskor elutasítanak. Ahogy az adott pillanat, az élet hozza. Ösztönösen (többnyire érzelemből) reagálnak az őket szerető vagy éppen bántó (falka)társaik viselkedésére. Nem leledzenek a szeretet, az emelkedettség és a tudatosság folyamatos állapotában. És nem is várható el ez tőlük, mert nem életszerű. Mert csak emberek. Hús-vér, élő asszonyok. Ahogy igaz ez a férfiakra is. Az igazi, Természetes/i Férfiakra. (A valódi nőkre/férfiakra és nem a saját magukat és másokat is becsapó „illúziólényekre”, lásd V. Megre: Anasztázia.)

Igen, ez volt a második gondolatom az írással kapcsolatban. Hogy gyakorlatilag minden egyes mondatában kicserélhető lenne a nő/férfi szó. Mert mi nők és férfiak különbözünk ugyan, de alapvető emberi (érző élőlény) mivoltunkban, vágyainkban, szükségleteinkben egyformák vagyunk. Az ilyen írások sajnos nagyon egyoldalúan mutatják a helyzetet. Csak elmélyítik a távolságot nők és férfiak között, pedig éppen a mai időkben pont az ellenkezőjére lenne óriási szükség. Az ilyen általánosító bölcsességek(?) csak áttolják a másikra a felelősséget. „Ha TE jobban szerettél volna…” „Ha ezt vagy azt megtetted volna, amikor NEKEM szükségem lett volna rá…” „Mit kellett volna NEKED megtenned, hogy én igazi férfi (nő) lehessek…”

Jelenleg éppen nagyon szomorú vagyok, egy olyan nő, akit valóban mélyen megszólított ez az írás, különben nem is reagálnék rá. Mert pont ugyanezeket érzem, csak a másik oldalon. Ha önigazolást keresnék (finomabban fogalmazva gyógyírt keresnék a mélyen megbántott lelkemre), most számos ilyen általánosító (azaz nem saját gondolatokat és érzelmeket, érzéseket, hanem valaki más bölcsességét) írást kiposztolhatnék a nagyvilágnak: olyanokat, amelyek az ellenkező oldalról mutatják be ezt a „nő-férfi szeretet” kérdéskört. Hiszen mindenki azt a tanítást (jó esetben igazi tanítást, és nem „ultraspirituális” önbecsapó szöveget) találja meg, és teszi ki másoknak, hogy okuljanak belőle, amit éppen a saját egója kíván (önigazolás gyanánt), arra keres vigasztaló írást, amit akkor érez. Amit akkor hisz, azt találja, tapasztalja meg.

Hiszen az elménk ott csap be, ahol akar...

Ha egy férfi azt érzi, hogy egy nő nem szerette eléggé, nem azt kapta tőle, amire vágyott volna, akkor előhúz egy ilyen írást, ami azt mutatja be, hogy a nőnek hogyan kellett volna jobban csinálnia. Ez egyszerűen csak a kognitív disszonancia feloldásra tett kísérlet, hogy ne kelljen szembenéznie azzal, hogy ő mit nem adott meg annak a nőnek.

És igaz ez persze fordítva is. Ezt tesszük, amikor nagyon megbántottak, amikor nagyon fáj. Ilyenkor még nem tudunk szembesülni a saját felelősségünkkel, ilyenkor még hárítunk, önigazolást keresünk a cselekedeteinkre.

Ez is mindkét nemre vonatkozik. Ahogy az alábbi írás is igaz (nem azzal van a baj). Igaz mindkét nemre: Mindkét félnek szüksége van a szeretetre. És persze hogy a leginkább akkor, amikor a leggyengébb, legsebezhetőbb, amikor fáradt, elkeseredett, nehézségei vannak, beteg.
Erről szól(na) a szeretet, egy igazi hosszú és tartós kapcsolat. Hol az egyiknek van arra szüksége, hogy a másik akkor is szeresse, amikor éppen nem tud adni, mert törődésre, energiára, egyszóval szeretetre van szüksége. Aztán fordítva. Ahogy Presser is megénekli: „akkor kell, hogy szeress engem”. Ez nem nő vagy férfi szükséglet: ez emberi szükséglet. Sőt, minden lélekkel rendelkező élőlény szükséglete. Kölcsönösen.

Fénykép: szupervalyog.hu

Egy ilyen írás így általánosan megfogalmazva csak lelkifurdalást kelt. Hiába lenne igaz egyébként önmagában minden szava. Többé-kevésbé: Mert skatulyáz, minősít (hiszti, praktikázás), amitől éppen saját maga inti óva a nőket. Mert miközben fontos dolgokat fogalmaz meg, felszólít: Ezt tedd, Te nő, ha nem vagy férfigyűlölő! Ha pedig nem vagy rá képes, akkor menj haza, és dolgozz még magadon, lásd a következő bekezdést. Ítélkezik, miközben önzetlen, mindent kibíró, önfeláldozó szeretet vár el. Lelkifurdalást, bűntudatot kelt, és igazságtalanul egyoldalúan a nőkben.

Nem megyek bele abba, hogy milyen világban élünk, mert ingoványos téma, de az egyértelmű, hogy nagyon nem kedvez ez a korszak a nőknek. Nézzük csak meg az eredményt, hogy milyen globális válságban élünk. És ez elsősorban erkölcsi, társadalmi válság. Az elmúlt tízezer év férfivallások által szó szerint „úr”-alt ELVEVŐ kultúrájában (lásd Daniel Quinn: Izmael-trilógia) nagyon nehéz volt, és még mindig az kiegyensúlyozott nőnek lenni. És ez nyilvánvalóan kihat a férfiakra is. Hiszen mi vagyunk az Anyaföld… A szeretethiányos férfi(világ) pedig visszahat ránk… és így tovább… Most – amikor végre jövünk kifelé ebből a korszakból – éppen arra volna szükség, hogy emeljük a nőket. Hogy mi nők is emeljük egymást (ahelyett hogy elveszünk egymástól!), hogy újra igazi nőkké váljunk, akik nem (ál)szentek, hanem valódi, ősi nőiségüket megélő, erős, becsületes, jóra törekvő asszonyok. Vajon mennyire szeretik a nőket, azaz önmagukat azok a nők, akik ilyen írásokat tesznek ki így, és/vagy gondolkodás nélkül „lájkolnak”, tovább osztanak? És mennyire szeretik a nőket azok a férfiak, akik ugyanezt teszik, és aztán várják a szeretetet? Adnak, vagy csak kapni akarnak? Még többet? Még-még!? Nekem-nekem!? Mennyire őszinték? Mennyire bölcsek?

Zárójelben: Hosszú évek során, amikor segítőként dolgoztam, a (gyógyulást önként! kereső) pácienseim között és a tréningjeimen is túlnyomóan nők vettek részt. „Ezerrel tepertek”, hogy megértsék önmagukat, a múltjukat és a jelenüket, a kapcsolataikat, hogy jobbá tegyék saját magukat, a jövőjüket, embertársaikat. (Nem szentté akarom avatni őket. Egyszerűen csak dolgoztak a problémákon. A családjuk helyett is.) Elvétve volt velük a férfi(társuk). Bántsuk még többet a nőket? Keltsünk bennük még több lelkifurdalást ELVEVŐ módra? Várjunk tőlük még több szeretet? Nem. Nincsenek férfigyűlölő nők. Szeretetlen és/vagy nem jól szeretett nők vannak. Ahogy persze férfiak is.

Kedves nőszerető férfiak :-)! Ha már eljutott hozzátok az alábbi írás, én azt kérném tőletek, hogy olvassátok úgy, minta ugyanezeket egy nő (a TE társad-párod, anyád, lányod) kérte volna tőled. Öleljétek meg egymást, induljatok el együtt, hogy megkeressétek, miért nem tudtátok/tudjátok megadni egymásnak mindketten(!) azt, ami a másiknak fontos (lett volna), ami nélkül elsorvad(t), kiszárad(t), ami miatt nem tud(ott) úgy adni, ahogy minden nő (és férfi) szeretne adni. Egymásról beszéljetek, személyre szabottan, mert a legbölcsebb írások sem érnek semmit, ha csak szélnek eresztjük őket a saját tanulságok levonása nélkül. Ez csak együtt megy, sehogy másként. Őszintén, vállalva a nehézségeket, a fájdalmas, de gyógyító felismeréseket. Két egymás szerető ember így tudja emelni egymást, hogy a legjobbat hozzák ki saját magukból és egymásból, és ne a legrosszabbat.

Utóirat: Gondolom, nem meglepő ezek után, hogy nem hiszek az „igaz szerelemben”; abban, hogy van valaki, aki csak ránk vár! Természetesen kellenek bizonyos alapok, összeillőségek (de ebbe most hosszú lenne belemenni), de a többi már feladat, ahogy Erich Fromm is mondja: Nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Nem keressük egy életen át az igazit (és hagyjuk hátra azt, aki éppen úgy azzá válhatna, ha elvégeznénk a munkát), hanem azzá tesszük azt, akivel belekezdtünk (beleestünk). Megbecsüljük azt, akit azért küldött az utunkba a sors, mert ő egy lehetőség arra, hogy kölcsönösen tanuljunk/fejlődjünk. Nehéz? Lehet. De mi döntünk: Elodázzuk-e a leckéket egy (vagy több?) életen át, miközben egyre több romot és lassan begyógyuló, de örökké sajgó sebhelyet hagyunk hátra. Vagy tanulunk.

Én nem tudom a tutit. Mindenki maga dönt, hogy mit akar belelátni, mit akar érteni abból, amit leírtam. Csak megosztom azt, amit én érzek, gondolok, tapasztalok ebben az élet nevű játékban. Ami nekem ugyanolyan nehéz, máskor ugyanolyan örömteli, mint bárki más számára.

És íme, az eredeti Facebook poszt:

„(Férfi gyűlölő nők, kérem ne olvassák, nekik még magukkal van dolguk, ez a folyamat nem nekik szól)

Nőként tudjuk e valójában mire vágyik egy Férfi?

Tudunk e bánni velük, ismerjük e Őket, vagy csak a már jól rájuk aggatott dogmákat látja a szemünk?

Csodálatos lények Ők, viszont ehhez rengeteg törődésre és szeretetre van szükségük, hogy meg tudják mutatni valódi önmagukat.

-Akkor szeresd a legjobban, amikor a legnagyobb szüksége van rá és a legnehezebb őt szeretni.

Ne a régi működéseddel támadd, ahogyan eddig tetted, hanem szeresd, áramoltasd felé szíved minden szeretetét. Tudom nem könnyű, de sok gyakorlással csodákat tudsz nála elérni.

-Amikor nehézben van, hagyd békén, ne akkor akard, hogy levigye a szemetet, és megcsinálja azt, amit már hónapokkal ezelőtt kértél tőle. Hagyd békén!! Hagyd benne abba, az energiába és inkább menj el vele oda, ahol éppen a lelke van, hogy tudja érezni az együttérzésedet, a támogatásodat.

-Ne birtokold! Ő nem a tied, Ő csupán az utad része, együtt teremtetek és haladtok az élet egy bizonyos ösvényén. Engedd a barátokkal, ha menni akar! Nyisd ki végre a kalitkája ajtaját, amibe bezártad.

-Ne legyenek felé elvárásaid. Amire megkéred nem mindig fogja megtenni első alkalommal, hagyd, hogy a saját tempójába cselekedjen.

-Ne felejtsd el Ő a Marsról jött, másképp működik, mint Te. Teljesen másképp!!

-Vedd benne észre azt, amikor Férfi tud lenni és ezt nyilvánítsd is ki felé, mert sajnos már szinte elfelejtették, hogy Ők ezért születtek. Segíts Neki vissza emelődni a saját élet feladatába, segíts neki Férfinak lenni. Ne kisgyereknek lásd és holmi elcseszett lénynek. Ő nem az!!

-Fejezd be a hisztidet, az erőszakodat, mert azzal nem azt fogod elérni, amit valójában szeretnél, azzal csak még távolabb lököd el magadtól. Inkább nyúlj nagyon finom, lágy energiával alá, és emeld feljebb a szereteteddel.

-Minden nap öleld magadhoz, hogy mindketten tudjatok gyógyulni ebben a folyamatban, hogy a lelketek kapcsolódhasson végre.

-Kommunikálj vele, finoman, tisztelettel, szeretettel. Fejezd be a női praktikáidat, játszmáidat, manipulációidat! Ne kertelj, ne mis-másolj! Fejezd ki pontosan, mit szeretnél, nem gondolatolvasó. Hidd el, ekkor fogja csak meghallani és ekkor fog neki igazán bemenni, hogy mit is szeretnél.

-Ha ma nem megy vele a kommunikáció, holnap próbáld újra, majd holnapután, majd azután és azután. Hidd el meg fog hallani a tiszta hallással előbb utóbb, de csak is akkor, ha tudsz szólni hozzá végre egy más minőséggel, mint amivel eddig tetted.

-Minden nap adj neki egy új lehetőséget, hogy aznap „más” legyen

-Ha az együttlétre hív, nyisd meg a testedet őrá, fogadd be minden porcikáját. Add át magadat Neki, hagyd, hogy ebben a folyamatban Ő tudjon gyógyítani téged. Az élet legnagyobb paradoxa, hogy pont abban a helyzetben tudja a Férfi vissza gyógyítani a Nőt, amitől a Nő oly nagyon „fél és retteg”, amitől már oly sok sebet szerzett. A Férfiak a szexuális együttlét legnagyobb Női gyógyítói, csak tudni kell befogadni és átadni magadat ennek a gyógyulásnak. Persze ehhez, hagynod kell és vezetned, hogy Férfi lehessen, ne pedig a „pasi”, az állatias ösztöneivel.

-Ne felejtsd el, Ő is Ember. Ő a Férfi energiából „összegyúrt” ember, aki szintén a szeretetre vágyik, a megértésre, az elfogadásra, együttérzésre.

A mi felelősségünk, igen jól olvasod a Nők felelőssége, hogyan bánnak azzal a férfival, akivel kapcsolódnak. Általad tud emelkedni és azzá válni, aki ő valójában. Kezd el végre tisztán látni benne a valódiságot, az igaz önvalóját. Erre nélkülünk kevés az esélyük. Akár mennyire is hihetetlen, de Tőled Nőtöl várja, hogy szeresd. Szeresd hát, hisz oly csoda lények ők.

Áldás értük a teremtőnek. Nélkülük ez a világ egy szürke, komor létezés lenne.

Astaya”

A poszt fotója: