2022. április 4.

Valódi választásOK – Miért vesztettünk mindnyájan, és miért nyertünk mégis


És hogyan tovább (természetesen csak szerintem). Erről szól ez az blogbejegyzés.

„Értsd meg: a legtöbb ember nem áll készen a szabadságra, és sokan annyira megrögzöttek, oly kétségbeesetten függenek a rendszertől, hogy harcolni fognak, hogy megvédjék.”

Morpheus, Mátrix



Most mindenki a tegnapi választási eredmények (sokk)hatása alatt van, azt elemezgeti. Azok is, akik nyertek, vagyis azt hiszik, hogy nyertek. Mert ennek a választásnak nincsenek nyertesei. Borítékolható volt. Azaz, aki tájékozódik (és nem a fősodor médiából), és tisztán látja, hogy mi megy a világban, az tudta, hogy nem lesznek, sőt nem lehetnek valódi győztesei, akármelyik oldal is győz. Mert nem tartunk még ott. De – paradox módon – mégis mindenki nyert, még ha ez most nem is látszik. Miért? Mert most még nagyobb az esély rá, hogy valóban, igazán nyerhessünk. Hosszú távon és mindnyájan: minden oldal és párt („part”, azaz rész -> Kelet-nyugat, jobb és bal… c. blog). De ne szaladjak előre.

Vessünk előbb számot a helyzettel. Mert a valódi változáshoz előbb számot kell vetnünk a múlttal. Hogy értsük, mi történt, hogy mit tanulhatunk belőle. Azaz hogy hogyan csináltuk, hogy ez lett az eredmény. Bizony, azt a kérdést érdemes feltenni, hogy „hogyan”, és nem azt, amit ilyenkor általában felteszünk: „Ó, istenem, miért történt mindez?!” A múltra vonatkozóan a „HOGYAN” a bölcsebb kérdés. A „MIÉRT”-et a jövőre vonatkozóan érdemes feltennünk. (De ez egy másik történet… most messzire vezetne.)

Most mindenki a tegnapi választási eredményeket elemezgetni. Vagyis nagyon sokan, azaz mindazok, akik nem zárkóznak el a politikától, tévesen pártpolitikának értelmezve a közéletben való részvételt. Tudom, sokan jól látják, hogy nem a pártpolitika a jövő útja, sőt még csak nem is a demokrácia (legalábbis nem jelen formájában), ahogy ezt már sokszor írtam én is, de most egyelőre ez van. Itt és most döntéseket kell hoznunk, még ha nincs is igazán jó „választás”, hogy ne mások döntsenek helyettünk. Engem egyébként más is vezérelt abban, hogy a „szavazóurnához zarándokoljak”, pedig lett volna nekem is sok más halaszthatatlan (vagy ürügyként annak látszó) dolgom. Ide is teszem majd, amit tegnap megosztottam a Facebookon, ahol sok más, az eseményeket figyelő és a „menjek, ne menjek”, „mit / kit válasszak” dilemmákat latolgató ismerősöm is hasonló kérdéseket tett fel, latolgatta a válaszokat.

A következő gondolatok jutottak az eszembe a választási eredményeken morfondírozva. Természetesen ezek csak az én szubjektív mozaikdarabkáim, a teljesség igénye, pontosabban a teljes képre való rálátásom lehetősége nélkül:

Mindent elárul, hogyan értékeltek a választás „főszereplői”

Az ATV-be néztem bele kora reggel (jobb híján), hogy reggelre milyen új híreket találok. A meghívott vendégektől és a hírekből idézek egy-egy mondatot. Az egyik politikus Márki-Zay Pétert így elemezte. „Alkalmatlan…” „Jó ember, de nem volt felkészülve a feladatra...” Mire is? Arra, hogy gerinctelenné váljon egy korrupt rendszerben? Hirtelen ez ugrott be, ami nem is csoda. Nálam mindig az első számú szempont, hogy emberileg alkalmas-e valaki, és csakis a második, bár természetesen fontos, hogy szakmailag is alkalmas-e. Mert a fordított sorrend életveszélyes – lásd Orbán-Gyurcsány. Nem (fel)menteni akarom Márki-Zay Pétert. Nem is tudom. Nem követtem annyira (sőt szinte semennyire) a választási fejleményeket, mert más miatt menten el szavazni, ahogy írtam, írni fogom, tehát nem tudok annyit róla, amennyi alapján hitelesen megítélhetném, mennyire jó és alkalmas ember. Amennyit láttam róla, abban volt jó, is rossz is. Például -> A Józan Paraszt Beszól interjú alapján (ahol egyébként személyesen megkapta a kovid könyvemet, és ami egy halovány reménysugár volt, hogy hátha kinyílik a szeme / vagy ki meri nyitni járványügyben) nekem ellentmondásos érzéseim voltak vele kapcsolatban. De inkább a jó irányba húztak, pláne nem voltak annyira egyértelműen negatívak, mint a választások egyéb főszereplőiről, elsősorban is a régi „garnitúráról”, legyen az jobb vagy bal. Ezt a véleményemet egyébként igazolták is a jelenlegi megnyilvánulásaik is.

Na szóval, nem Márki-Zay Pétert akarom górcső alá venni, hanem az ő és a többiek megnyilvánulásaiból szemezgetek, amelyek mutatják a vereség lehetséges okait. Tünetek, amelyek utalnak a háttérben meghúzódó és gyógyítandó betegségre.

„Méltatlanok diadala az alkalmatlanok felett” – hangzott el ma reggel. Ez így igaz. Márki-Zay Péter valóban alkalmatlan ebben a (politikai) rendszerben és versenyben. Talán alkalmas lenne egy másikban… Ebben nem, mert ez kiveti magából az egyébként jó szándékú és gerinces, nem tökéletes, de legalább többé-kevésbé őszinte és tenni akaró politikusokat. Mára már alig látni ilyeneket. Vagy kiszálltak, vagy marginalizálódtak, és emiatt erőtlenek („egyedül nem megy”) mert KÉPtelenek labdába rúgni ezen a gátlástan politikai pályán. „Mert nem hazudtak jobban, nagyobbat.” – nagyjából, bár nem ezekkel a szavakkal mondta ki a lényeget a ma reggeli egyik beszélgetőpartner (lásd később). 

Ebben a rendszerben!

Márki-Zay Péter elismerte, hogy Orbán Viktor nyert: „Ebben a rendszerben!”. Ezt jól látja, bár én tágabb értelemben gondolom ezt a „rendszer” dolgot, és nem leszűkítve arra, amit ő is hozzátett, hogy ez „nem szabad és demokratikus választás” volt, és nyilvánvalóan óriási esélykülönbséggel indultak a versenyzők. Orbán Viktorék versenyautóval, a többiek gyalog vagy fiatalos, de ezen a pályán akkor is esélytelen biciklivel, néhányan régi, elhasználódott, lejár(atódot)t kocsikkal, és így tovább… 

Emberi tényező

Mindig minden elsősorban ezen múlik: az emberi tényezőn (ahogy az előbb is írtam). És én mindig megnézem az embert magát: mennyire hitelesek a szavai és a metakommunikációja. (Ehhez persze fontos lenne a személyes találkozás is, hogy szó szerint és átvitt értelemben is közvetlenül is érezzem az illető „kisugárzását”. De most be kell érnem a TV-vel.)

Bizonyára elfogult is vagyok, de vajon ki mennyire őszinte?

Márki-Zay Péter: „Ugyanúgy le vagyok taglózva, mint bárki más.” És valóban, alig találja a szavakat. (Ebből is látszik, hogy tényleg nem vérbeli politikus, vagy még nem elég régóta az, még nem edződött meg ebben a ringben, nem lett vastag a bőr a képén, nem keményedett meg, nem lett még felvértezve a támadások ellen. Ebben a politikai rendszerben valóban alkalmatlan. Az én (nőiesebb) rendszeremben inkább lenne az, azaz sokkal inkább, mint egy sor másik politikai szereplő. Tévedés ne essék, nem Márki-Zay Péter mellett kampányolok, még egyszer hangsúlyozom. Mint írtam, bizonytalan vagyok az ő megítélésében. De Orbán Viktor önelégült, eltorzult, megalomán, személyiségzavar határát súroló, vagy át is lépő szavai és testbeszéde lesújtó a számomra. Mindent elárulnak arról a kollektív tudati szintről és néplélekről, amiben az ország/világ leledzik: hogy az emberek ezt a vezetőt választják maguknak. Még akkor is, ha sokan teljesen vakon, azaz elvakítva, mert sajnos túl sok az igaz „híve” is. „Híveim” – ő maga is így fogalmaz. Ez is sokat elárul arról, hogy azt képzeli magáról, ő valamiféle vallási vezető, próféta. Az is, tágabb értelemben véve, de ebbe most nem mennék bele. Sajnos, ami a vezetőinket illeti, itt is a „kereslet szüli a kínálatot”, ahogy a politikai porondra kis időre kilépő, de szerencsére onnan hamar vissza is húzódó Puzsér Róbert mondta anno, amikor indult a budapesti főpolgámesteri választáson. 

Polarizáció – szélsőségekben való gondolkodás

És itt van Ő, a mi régóta ismert „Paprikajancsink” (-> Yotengrit, Nyirkai jóslat), Gyurcsány Ferencünk. „Remek” és a jelenlegi emberi minőség szempontjából beszédes játékosunk, színészünk. Ő valóban színész, a legripacsabb fajtából (lásd alább). Lássuk, mit mond ő: „Nem lehet baloldalt úgy vezetni, hogy közben jobboldali értékekkel…” – vagy valami ilyesmi. A jelenlegi világ egyik legproblémásabb jelensége a polarizáció: kelet-nyugat, jobb és bal, nemzeti-liberális, nő-férfi. (Hopp, ez utóbbival máris beletrafálok az egyik legnagyobb tabutémába, amit most is sikerült előrántani, mint nyulat a kalapból, és felhasználni a megosztó propagandában. Mintegy véletlenül összekötve a választást egy népszavazási kísérlettel. Szerencsére sokan átláttak rajta. 30% érvénytelen szavazat! Fejlődünk, van remény.) De erről – mármint a polarizációról, a szélsőségekben való gondolkodásról – már sokat írtam korábban is (-> Kelet-nyugat, jobb és bal… c. blog). „Csak egy Sith beszél végletekben”, ahogy Obi-Wan is megmondta. Amíg nem vesszük észre, hogy milyen könnyen belecsúszunk a poláris, kétpólusú gondolkodásba, ahelyett hogy megmaradnánk a középpontunkban, EGYségünkben, ami egyesíti a jobbot és a balt (ahogy a két agyféltekénk, a Földbolygónk keleti és nyugati kultúrái, nők és férfiak is csak együtt egészek és jól működők), addig védtelenek leszünk a manipuláció, megosztottság, gyűlöletkeltés ellen.   

Ego és a patriarchális, tekintélyelvű férfivilág

Orbán Viktor: „Akkora győzelmet arattunk, hogy a Holdról is látszik!”Egy embertől, aki ekkora EGÓval rendelkezik, nem sok jóra számíthatunk. Egy perce sem megyek bele, hogy mire is utal ez az önkép pszichológiai szemszögből…

Orbán Viktor: „Jó mulatság, férfimunka volt”. Hogyan? Esetleg néhány nő is kivette belőle azért a részét, nem? Értem én, hogy ez csak egy mondás, de mindent elárul róla és a jelenlegi rendszerről és világról. Emlékszem, amikor négy évvel ezelőtt is újraválasztotta, megkoronázta saját magát vezérünk, Viktor királyunk, egy nőismerősöm ezt osztotta meg a Facebookon. „Ezennel hadd gratuláljak az új kormányunk nőtagjainak.” Persze egyetlen egy nő sem volt a fotón. Ez magáért beszél, nincsen is több hozzáfűznivalóm, azazhogy van, nagyon is, csak megtöltene, és bizonyára meg is fog még tölteni egy külön blogot, regényt, regényfolyamot… Mert annyira szükség van (volna) most a nőkre, női lélekre, látásmódra, energiákra (kinek hogy tetszik), mint a sivatagban haldokló vándornak egy csepp vízre. Mert az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy begyógyítsuk a Föld és a föld sebeit, és új élet serkenjen mindenféle értelemben. 

Felelősségvállalás (hiánya)

Még egyszer az „alkalmatlan” (sőt még durvább: „erőtlen, gyáva” a la Gyurcsány) ítélkezésről, amit már abban a pillanatban Márki-Zay Péterre sütöttek a látszólagos párttársai, ahogy veszített, sőt még vége sem volt a választásnak. Patkányok a süllyedő hajóról… (ezt nem bírtam ki, bocsánat). Sokat elárul az összefogásuk őszinteségéről, ami szintén fontos tényezője a bukásnak. De legalább megpróbálták, szóba álltak egymással, visszaléptek a közös ügy érdekében. Nem lebecsülendő, ha megnézzük, hogy Orbán Viktor senkivel nem ereszkedett (le) vitába. Neki csak csatlósai, hűbérurai, oligarchái vannak. (Munka)társai nincsenek. Ő a mi Döbrögink vagy Kisgömböcünk (Kiskanászunk -> Nyirkai Jóslat) a Paprikajancsi mellé…

De a felelősségről akartam írni. Márki-Zay Pétert a hatpárti összefogás tagjai is megválasztották (vagy talán előretolták, hogy a bukás esetén legyen kit beáldozni?)! Nemcsak az „egyszerű”, naiv, idealista… átlagválasztók, hanem maguk az „alkalmas”(!?) politikusok. Ezt követően hátrahagyták, rátolták az összes felelősséget. Az vesse rá az első követ, hogy ki alkalmas és ki nem? Tisztelet a kivételnek „A kudarc közös…” Hadházy Ákos szerint a bűnbakkeresés helyett le kell szűrni a tanulságokat, és továbbra is együtt kell működni azért, hogy fel tudjanak lépni a tisztességtelen választásik körülmények és a propaganda ellen.

Az ellenzék nemcsak elbukott (ha az eredmény valóban az, aminek látszik [1], de már a zajló választás alatt lejáratta magát, ezzel a jövőre nézve is Orbán malmára hajtva a vizet.

[1] Ha az eredmény valóban az ami, mert azért bennem motoszkál valami kisördög: Olyan gyanús számomra az a tökéletesen a FIDESZ-KDNP által elvárt parlamenti patkó: pontosan 1/3-2/3, és egy minimális egyén színfolt, ami éppen a Mi hazánk, és egyetlen jelentéktelen pötty, hogy láthassuk, egy kisebbség is bekerülhet, képviseltetheti magát. Ha ránézek, valahogy hihetetlennek tűnik, hogy ki tudjanak jönni pontosan így a számok milliók szavazása esetén. Occam borotvája: két vagy több magyarázat esetében általában ez egyszerűbb az igaz. Ez a parlamenti patkó gyanúsan tökéletes… Egy választást technikailag nem csak a szavazófülkékben lehet elcsalni. A szavazólapok és a végső számok között ott van még egy sor informatikai lépés. De lehet, hogy tévedek. Ehhez nem értek, és valóban lehet, hogy elég volt a médiafölény és az esélytelen propagandaháború, az alacsony átlag tudati szint, ami kedvez a diktatórikus rendszereknek, és a baloldal alkalmatlansága, azaz képzetlensége a hazugságban és a manipulációban. Ez utóbbit elsősorban a fiatalabb és tisztább politikai szereplőkre értem, akik nem az átkos rendszerben szocializálódtak.  

Az erősebb kutya ba… és hátrahagyja a „vesztest”, a „gyengét”

Jakab Péter: „Folytatnunk kell a hatpárti összefogást, de Márki-Zay nélkül…” Gyurcsány Ferenc: „Nem ő a legjobb kapitány” (Sajnos nem bírja feldolgozni, hogy már nem ő az, és soha nem is lesz…) Mindketten rúgtak bele párat, és biztos még többen is, csak őket nem hallottam a reggeli műsorban.

A darwini evolúcióelmélet legnagyobb tévedése és „bűne”, hogy elültette ezt a téveszmét a fejünkben, hogy ez a fennmaradás farkastörvénye. (Lásd erről bővebben Bruce Lipton és Steve Bhaerman: Spontán evolúció c. könyvét.) Óriási pusztítást okozott. Nyilván nem Darwint hibáztatom (sőt, sok mindent a végén vissza is vont az elméleteiből). De a jelenlegi tudati szintnek ez az elmélet jól jön és/vagy fordítva: ezt a hozzáállást, elKÉPzelést termelte ki az akkori tudati szint (-> „hiszem, ha látom” vagy „látom, ha hiszem” téma).

A vesztest és a gyengét azért tettem idézőjelbe, mert ilyen a természetben nincsen. A természet egyszerűen nem így működik (-> Bruce Lipton, vagy Lynn Margulis, Carl Sagan egykori feleségének könyvei, Peter Russel: The Awakening Earth: The Global Brain). Nincsen vesztes vagy győztes, csak szimbiózis. Minden mindennel összefügg és minden faj és egyed egymás számára nélkülözhetetlen. Csak körforgás van, átmeneti áldozatok, egymás elfogyasztása. (Mert mind egymást esszük. Mi mást is tehetnénk? Nem kívülről, a világűrből kapunk élelmiszer-utánpótlást, mint például az afrikai éhezők. Tudom, ez is óriási tabutéma, de aki elolvassa Daniel Quinn Izmael trilógiáját, az érteni fogja, miről beszélek. A bolygó véges, és véges benne az anyag is.) Az évezredek óta valóban működő, és ma már csak nyomokban látható emberi kultúrák, akiket Daniel Quinn „MEGHAGYÓKNAK” nevez, sem így működnek: Emlékszem egy tancélos történetre, amiben afrikai gyerekeket akartak a mi civilizációs fogalmaink szerint megversenyeztetni, és ez nem működött, mert az elől szaladók ugyan szaladtak ezerrel, mert persze, hogy meg akarták mutatni, hogy erősek, ügyesek, de a végén bevárták egymást, hogy együtt érjenek célba. „Hogyan is nyerhetnénk úgy, hogy a másik veszít?! címszóval. De láthatunk rengeteg természetfilmet is, amikor a sebesült állatot a többiek segítik, megóvják. Néha hátrahagyják, ha a többség érdeke ezt ott(!) és akkor(!) felülírja, de ez nem törvény! Nem az erősebb kutya ba…, hanem aki akkor és ott a leginkább alkalmas és megfelelő rá az egyén és a faj (sőt a többi faj) egésze szempontjából. 

Megosztás, háborús nyelvezet és politika – oszd meg és uralkodj

„Nomen est omen” (Egyik kedvenc témám a nevünk, az örökölt vagy tudatos névválasztásunk.) „VIKTORunk” nem tud más nyelven beszélni, csak háborús hasonlatokkal: „Akkora győzelmet arattunk, hogy a Holdról is látszik!” „Ennyi ellenfelünk még sosem volt!” Háborúzik kíméletlenül, minden eszközt felhasznál a hadjáratban, hogy legyőzze az ellenséget. Van is féltenivalója, ez érhető. Valamelyik reggeli politikus jó látta: megijedt. Az emberek pedig befolyásolhatók, hagyják magukat megosztani, egymásnak ugrani… a régi jól bevált recept. 

KÉPmutatás, manipulálhatóság, kritikus gondolkodás hiánya

Orbán Viktor: „A szív győzött…” Bocsánat, de nem emlékszem, hogy volt tovább a mondat. Nem bírta a gyomrom, gyorsan el is felejtettem, hogy elmúljon tőle a hányingerem. … de hasonlóan hamis volt a folytatás. KÉPmutatás. Beszédes magyar nyelvünk. Olyan KÉPet mutat, ami nem lehetne ennél hamisabb, hiteltelenebb.

Az egyik reggeli politikus azzal magyarázta a baloldal vereségét, hogy Orbán Viktor nagyon okosan rátapintott arra, hogy jelen körülmények között, azaz kovid után (után?! senki ne dőljön be a látszatnak!), háborúban, gazdasági válságban egyetlen dologra vágynak az emberek: békére és biztonságra. Nos, ezt Orbán Viktor megígérte nekik. Mindkettőről biztosította a híveit: Ő nem akar háborút, stabilitást kínál. Nem érdekes, hogy ez szándékos hazugság: Egy bizonytalan és békétlen világban biztonságot ígérni úgy, hogy ezt nyilvánvalóan lehetetlen most bárkinek is biztosítani! „Biztonságot kellett volna ígérni (hazudni: csak ezt nyilván nem mondta ki), és akkor nyerünk”. A nyilatkozó politikus szerint ezt kellett volna az ellenzéknek is ígérni. Ez egy politikus véleménye. Ez az erkölcsi szint. Nem csoda, hogy értékválásban van a világ. Ne csodálkozzunk, ha mind vesztesek, és mi is, ha bedőlünk nekik, avagy tőlük várjuk a mentőövet.

De manipulálhatóak vagyunk. Ahogy írtam, meg kell nézni ezeknek az embereknek a szavait, testbeszédét, hogy mennyire koherens (egybecsengő), vagy mennyire ellentmondó, azaz hamis, manipulatív…

Az emberek sajnos elhiszik a propagandát, mert az egyre több okos eszközzel felvértezve magukat egyre ostobábbá és egy-ügy-űbbé válnak. A józan ész és a kritikai gondolkodás elveszítése már a kovidügyben is megmutatkozott. Az eredményt látjuk… és még rosszabbat is fogunk látni, ha nem ébred fel rohamsebességgel minél több ember. 

Anómia és apátia, azaz miért mentem el szavazni

Facebook megosztásom a választás napján:

„Én is bizonytalan vagyok. Most nincsen jó választás, legalábbis pártpolitikailag. Csak rossz vagy még rosszabb. Ehhez érdemes alaposan megvizsgálni, hogy miről is szól valójában Ukrajna, mit készít elő ennek leple alatt a háttérben a WHO, és milyen forgatókönyv vár ránk a közeli és távolabbi jövőre nézve: https://szkeptikuskerekasztal.com/a-haboru-tenyleges-kovetkezmenye-a-szabadsag-es-rendszertol-valo-fuggetlenseg-tovabbi-erozioja/

Engem egyetlen egy dolog visz el a választásra: ez pedig elsősorban pszichológiai. A jelenlegi magyar lélekállapot rettenetes: Egyik oldalon a végtelekig felfokozott megosztottság, gyűlölködés, harag, frusztráció. A másik negatív véglet pedig a mély apátia, a tehetetlenségérzés, hogy valaha még van-e esélyünk politikai és egyéb sokszínűségre (a diverzitás a természetben az alkalmazkodóképesség, a túlélés és a fejlődés kulcsa!). Hogy valaha bele tudunk-e még szólni abba, hogy mi történik velünk, van-e bármilyen valós „választásunk”. Teljes erkölcsi mélyrepülésben, anómiában (=értékválságban) van az ország (világ). Értékválság van, mert aki lop, csal, hazudik, az van fent, az az egyre vékonyodó réteg pedig, aki próbál a két végletesen negatív lélekállapot között ember maradni, az van alul. Ez az ember(i)ség, a jövő halála.

Ezt a mélyrepülést kell megállítani az utolsó utáni órában. Egy összefogásra képes, új reményt kapott nép képes lesz majd végre valódi rendszerváltásra, ha az új kormánnyal mégsem lesz elégedett. Ha a mostani garnitúra marad, én erre nem látok esélyt. (Zárójelben, bár cseppet sem lényegtelen: Konzervatívnak lenni, a régihez ragaszkodni egy ilyen rohamosan változó világban nem túl bölcs dolog, sőt egyenesen veszélyes.)

Nem látok egyelőre igazi jó választást, de rövid távon  eldöntöttem mire szavazok: a változ(tat)ásra.

Ez kellett történjen? – Paradigmaváltás

Igen, ez kellett történjen azért, hogy felfogjuk végre, hogy ne várjuk a csodát ettől a rendszertől, hogy a közéletben (közös életben) nem elég annyira részt venni, hogy négyévente másra toljuk a munkát egy „X” berajzolásával a szavazólapon. Sőt, van aki még ennyit sem tesz meg, vagy mert nem érdekli, lusta, vagy mert azt hiszi, úgysincs mit tenni (tanult tehetetlenség!). Egy nem elhanyagolható réteg pedig úgy gondolja, rá nem hat ez az egész (-> Hogyan legyünk ultraspirituálisak blogbejegyzés). Hogyha mondjuk, eleget meditál, mindebből kimaradhat. Nem bántásból mondom, nem a meditálás ellen vagyok, sőt. Meditálni kell. De nem ilyen egyszerű a spiritualitás (sem). Néha igen, néha nem: Fuss vagy harcolj. Mikor melyik? Ez itt a nagy kérdés, az igazi bölcsesség kulcsa (-> Tenni vagy nem tenni?! c. blogbejegyzés).

De még ha meg is van az „X”, akkor is hátravan még a felelősség, hogy visszahívjuk, számon kérjük, ha nem tetszik a vezető, akit azért fizetünk, hogy minket képviseljen. Ahelyett hogy „úgysincs mit tenni” kifogással mennénk a dolgunkra. Még akkor is, ha az életünk egyre nehezebb, és éppen a lustaság, a felelősség áthárítása, a közöny miatt (akiket még a pokol sem fogad, ahogy Dante megírta). És lehet a következő négy évben arra várni, hogy majd ugyanezekkel a módszerekkel „nyeri fogunk”.

Igen, ez kellett, hogy történjen, mert minden okkal történik. Nagy közhely, de azért még igaz. Sajnos. Merthogy utáljuk beismerni. Pedig az élet napról napra figyelmeztet, adja a pofonokat. Sőt egyre nagyobbakat. (Mindnyájan megtapasztaltuk/tapasztaljuk.) Ezt a felelősséget kell bevállalnunk, és tudatosan változtatnunk. Mert enélkül valódi választás, változás nem lehetséges:

„A világot nem régi szemléletű emberek fogják megmenteni új programokkal.Ha a világ megmenekül, új szemléletű emberek fogják megmenteni – programok nélkül.”

Daniel Quinn: Izmael-trilógia

Hogyan tovább? Valódi választásOK, valódi változásOK

„Nem lehet egy problémát megoldani azon a tudati szinten, ahol létrehoztuk.”
Einstein

Einstein ugyanazt mondja, mint Izmael, csak más szavakkal. Ez egy óriási téma, itt inkább csak néhány bevezető gondolatot írnék, úgy is hosszúra nyúltam. Nem egyszerű a téma, hiszen egy egész rendszer, világ megváltoztatása most a tét (és persze saját magunké is, először is, de ezzel nem mondtam semmi újat). Persze „más ismerni az utat, és más járni rajta”, hogy megint csak Morhpeust idézzem. De az első lépés mindig a probléma felismerése, feltérképezése.

Azonban mielőtt egy lépést is tennénk, érdemes megköszönni a tanítást másoknak, és elereszteni egy-két pozitív gondolatot, imát az éterbe, ellensúlyozandó a szomorúságot, netán kétségbeesést. (Sokan készülnek elhagyni az országot most is, sajnos. De szerencsére olyat is ismerek, aki éppen hazajön: mert úgy érzi, most itthon van dolga.)

Tehát: Először is köszönöm Márki-Zay Péternek (neki először, mert most őt feszítik éppen keresztre, és az én női lelkem egyből az „elesettet” támogatja). És persze köszönöm mindenki másnak is, aki odatette magát, jól vagy rosszul, nem tisztem megítélni, de legalább nem közönyös… Ez is kicsit ezo szöveg, de azért még jót tesz. Ha önmagában nem is elég. Mert van még dolgunk bőven.

Én az a fajta vagyok, aki az átmeneti letaglózottság (amikor átengedem vagy kénytelen vagyok átengedni magamat a felfokozottabb érzelmi állapotnak, mert nem lehet, és nem is érdemes ezt elfojtani, de ez messzire vezet…), viszonylag hamar megrázom magam (vagyis egyre hamarabb, korábbi önmagamhoz képest!). Számot veszek, felelősséget vállalok, amint képes vagyok rá. Mert ott lent a gödör alján (az „alvilágban”, amin például Clarissa Pinkola Estés: Farkasollak futó asszonyok című alapkönyvében átsegít) ez még nem megy. És mihamarabb igyekszem megtanulni a leckéket. Már amit már látok az aktuális „pofonoknak köszönhetően”.

Lássuk, mit látok most: A felelősségvállalás után a kritikus gondolkodásunk visszaszerzése az egyik első lépés. Nemcsak a magunké, hanem azokat is segíteni kell abban, akik rászorulnak. Mert sokan kellünk a változáshoz szükséges kritikus tömeghez. Persze azt is fontos mérlegelnünk, hogy az egyébként is szűkös erőforrásainkat kire fordítsuk: azokra, akik nyitottak rá. Azt nem lehet erőszakkal megmenteni, aki ezt nem akarja maga is! Azonban ahhoz, hogy akarja, előbb meg kell látnia a problémát. Ebben tudunk segíteni a tájékoztatással.

A választások megmutatták, hogy a „vidék” kiszolgáltatottabb, jobban kitett a közmédia-propagandának, a romló gazdasági helyzetnek! A főváros mindig is inkább volt a valódi és szellemi forradalom központja. A vidéket kell ébreszteni, felemelni… Sokan költöznek most ki vidékre, ahol élhetőbb lesz a jövő. Megteremtődik ez a híd a „gyüttmenteken” keresztül is. Ez már történik. Csak meg kell lovagolni a hullámot.

A változás elkerülhetetlen: Egy letűnőben lévő rendszer utolsó bástyái dőlnek le (hogy most én is harcos nyelvezettel éljek), ha akarják a jelenlegi rendszer haszonélvezői, ha nem. Azért is kapaszkodnak ilyen erővel. Ők a régi korszak emberei, dinoszauruszok, bármilyen félelmetesek, agresszívak (vagy annak láttatják magukat). Ők is csak félnek. Ezért is veszélyes a háborús uszítás: mert a „te vagy én élem túl”, nagyon erős hívószó: Ezt jól tudja Orbán Viktor és a többi diktátor(ságra hajló) vezető és a kiszolgáló propagandagépezete.

Látszólag paradox módon az erősségük egyben a gyengeségük is. A régi rendszerbe kapaszkodó erőknek óriási az előnyük: nemcsak erőforrásokban, de jól bevált receptekben is. Ezért is tudott győzni még Orbán Viktor konzervatív rendszere, és ezért gyenge még az új utakat keresgélő ellenzék. Ők tehát versenyautóval száguldanak, mi gyalog. Az ő pályájukon nem érdemes beszállni a versenybe. Mink van nekünk, amilyük nekik nincsen? Valódi előrelátásunk, bölcsességünk, mag-a-tartásunk (erkölcs, gerinc), szívünk, LELeményességünk. Mi vagyunk a kulturális kreatívok közössége… Van sok fiatal körülöttünk, akik más, új szemszögből látják a világot. Őket is meg kell szólítanunk, pláne mert az ő jövőjükről van szó. Van sok tettre kész, szerető, erős, okos, túlélésben (ki)képezett… körülöttünk. Nagyon fontosak vagyunk most mi, nők. Tízezer év férfivilága (azaz a 99%-os dominanciába került „ELVEVŐ” civilizáció, lásd Izmael) ezt teremtette, ami most van (ha tetszik, ha nem), muszáj helyreállítani az egyensúlyt. Ezt nagyon sok (egyre több) bölcs férfi is látja már szerencsére.

És az, hogy mi "gyalog" vagyunk ebben a helyzetben, sok előnnyel is jár: Nem véletlenül választottam a CsigaStratégia nevet a blognak. Például mert „lassan járj, tovább érsz”. Aki gyalog jár, le tud térni az aszfaltos útról, ahol a 99% most száguld a szakadék felé. Ők csak az aszfalton tudnak robogni. Mi le tudunk térni például erdei ösvényekre, amivel lerövidíthetjük az utat (mint egy féreglyuk a galaxisban). Aki gyalog jár, tud szemlélődni, észreveszi a dolgokat maga körül, van ideje értékelni, amit lát, ami történik körülötte, ellentétben azzal, aki száguld a szakadékba a kijelölt aszfaltozott úton.

Még egyszer, újra és újra Izmael fenti idézete a világ megmentéséről. Orbán Viktor és a választása világosan igazolta, hogy igaza van: Mindennemű valós program nélkül, sőt még csak az ígérete nélkül is tudott „nyerni” (ideig óráig), mert az eddigi szemlélettel, a mostani kollektív tudati szinten ez programok nélkül is működik. Ez már az automatikus, a robotpilóta üzemmód. Ezt is fordítsuk a javukra: csatlakozzunk le a robotpilótáról, kezdjünk tudatosan szemleletet változtatni, és akkor menni fog a változás magától. Programok nélkül. Vagy ahogy Einstein is mondja, és még sokan mások:

"Van erősebb a világ összes hadseregénél: egy eszme, amelynek eljött az ideje."
Victor Hugo